Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1897

u séges tintával látja el. A „T a b i t h a“ jótékony nőegylet szegény gyermekeinket ruházta fel; ugyanily czélra kaptunk Deutsch K á r o 1 y n é úrnőtől is ruhanemüeket. Läufer Sándor nagy­kereskedő úr pedig ismét közvetité, hogy vérszegény tanítványaink közül többen mint más iskolákból élvezhetik a szünidei gyer­mektelepítés jótéteményeit. Zsigmondy Árpád úr ajándékozta könyvtárunknak Dr. Ricke „Erziehungslehre“ és Szemere Miklós „Fiatal véreim“ ez. könyveket. Dr. Elischer Gyula presbyter úr díjmentesen küldte meg az „Egészségügy“ ez. folyóiratot. A polg. leányisko­lánk növendékei végre több Ízben gyűjtöttek szegényebb tanuló­társaik segélyezésére vagy egyéb kegyeletes czélokra. Egy ily gyűjtésből magmaradt 50 frtnyi összeget a tanítótestület az „Ár­vaház“ pénztárának szolgálta át. Ugyancsak polgári leányiskolánk növendékei az idén is rendez­tek (f. é. márcz. hó 19-ikén) Mik ölik J. K. kartársunk vezetése alatt és Hudecz Olga tan. kisasszony közreműködése mellett tan. segély alapunk javára ének- és zeneestélyt a következő műsor szerint: 1. Mendelsson B.: „Az Úrnak napja“, kéthangu kar előad­ják a polg. iskola növendékei. 2. Brahms-Keller: „Magyar tánezok“, négy kézre előadják Schletter I. és Fischer 1. IV. o. n. 8. Györy V.: „Mérges leány“ szavalja: Witz Elvira II. o. n. 4. Mendelssohn: „Gyöngyvirág és a virágok“ kettős, éneklik Krchnik L. és Oláh M. zongorán kiséri Klotzbücher E. IV. o. n. 5. Arany J.: „Rachel siralma“, szavalja Azary Luiza III. o. n. G. Wagner-Spindler: „Induló Tannhauserból“ két kézre elő­adja Mautner I. IY. o. n. 7. ..Magyar népdalok“ előadják a polg. iskola növendékei. 8. Raff: „Tarantella“ négy kézre előadják Knuth E. és Fischer M. IY. o. n. 9. Váradi A. — id. Ábrányi K.: „Rákóczy Ferencz Rodosto“, melodráma; Murányi V., zongorán kiséri Gallia M. IV. o. n. 10. Sarasate: „Czigánydalok“ két kézre előadja Reich I. IY. o. n. 11. Inczédi L.: „A nővér“, szavalja Borsodi Olga IY. o. n. 12. Poldiní R.: „Nyári reggel“ előadják a polg. isk. növ. (Előforduló magánszólamok: egy hang, ketten, csalogány, pacsirta, madarak, kalászok, pipacs, virágok, aratók.) 13. A megzavart mulatság. Vígjáték 1 felvonásban irta : l/c;ei Emma SZEMÉLYEK: Völgyi Hilda ............................................ E rdei Vidorka, Hilda barátnője Erdei Margit / Vidorka......................... E rdei Paula j rokonai......................... F erike | iskolás................................ I lonka ) gyermekek................................ Sommer Olga Knefély Hilda Krchnik Ludmilla Deutsch Olga Mautner Böske Element Emilia

Next

/
Thumbnails
Contents