Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1888

53 felmutatni. Az ily vizsgákért a gyűl. pénztárba 5 frt fizetend;ő azonkívül elemi tanuló magánvizsga dija 10 frt; polg. isk. magán vizsgáé 15 frt. 8. Minden növendék köteles a beírás alkalmával az első fél­évi tandíjat lefizetni. 9. A külvárosi iskola növendékei saját tanítójuk által (Klau- zál-utcza 21. sz. a ) vétetnek fel szept. első hetében. Ezen iskolá­ban is a félévi tandíj előre fizetendő. 10. A fizetésre egyátalában képtelen protestáns szülök a gyermekeik után járó tandíj lefizetése alól felmentethetnek, ha az illető kerületi elöljáróság által kiállított szegénységi bizonyítványukat gyülekezetünk lelkészi hivatalánál láttamoztatják, s az a népiskola igazgatója által egyházunk nt. presbitériuma elé terjesztetik. Ily folyamodványok minden évben újólag nyújtandók be. 11. Azon hitsorsosoknak azonban, kik kedvező körülmények között vannak és daczára ennek az egyháznak nem cselekvényes tagjai, gyermekeikért, ha azokat iskoláinkba járatják, a kettős tan­díjat kell fizetniük 12. Végre jelenthetjük, hogy gyülekezetünk Nt. iskolabizott­sága a napokban pártolólag terjesztő fel a Nt Presbyterium hoz tanítótestületünk azon indítványát, m>-lv szerint, a mi polgári leá ny- osztályainkban is csak kizárólag a délelőtti tanítás be­hozassák, úgy hogy ezen új, üdvös intézkedés reményllietőleg már a jövő tanév kezdetével léphet életbe. Kelt Budapesten, a pesti ág. hitv. ev. magyar-német egyház­gyülekezet választmányának megbízásából, 1889. junius hó 15-én. F a 1 v a y Antal, e. i. igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents