Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1888
11 ki minden felszólítás nélkül — (hiszen, ne hagyjuk magunkat a jótettre mindig kéretni!) a szülök segítségére volt e kérdéses ügyben is, ki bennünket, fiukat, nem egyszer nyájas modorral, de atyai komolysággal kérdezgetett, hogy miféle életpályára volna kedvünk ? és sok esetben egyenesen kijelölte egyikünknek-másikunknak a pályát, melyen az életben boldogulni fogunk, sőt a szüléknél is ennek érdekében érvényesité nagytekintélyű szavát. Ha azonban a szülök maguk óhajtják e jogukat minden, más befolyás mellőzésével gyakorolni, akkor a szülők részéről egybehangzó, egyetértő eljárás és elhatározás szükséges. Mert sajnos, ha ez nem igy történik, ha az egyik rész a másikat mellőzi, nem tartja képesnek, hogy ezen fontos dologhoz hozzászóljon. Majdnem a lehetet lenségek közé tartozik, — valószínűtlennek látszik — és fájdalom, mégis vannak ily esetek is! Nem fontolják meg az ilyen szülék, hogy egyenetlenségüknek sok esetben gyermekük jólétét vetik áldozatul. A tehetség mellett még ahajlam és a kedv is tekintetbe vétessenek a pályaválasztásnál. Minden lépten-nyomon meggyőződhetünk, hogy itt is mint máshol, szeretettel és jókedvvel még a legnehezebb munkát is legyőzzük. A mit iin- mel-ámmal teszünk, a mely dolog nincs ínyünkre, ott hiába várjuk a sikert. Mikép fejlődhetünk, tökéletesbülhetünk, ha vaskényszer, ha sóhajtás vezet a gyűlöletes munkához! Valóban, lelkiismeretlenség bárki részéről is, ha valakit arra kényszerit, a mire épen semmi kedve, semmi képessége sincs s föl sem tehető, hogy valaha e munkában haladjon, ebben tökéletesitse magát! Legyünk tekintettel a testi képességre is és tegyünk külömbséget percznyi szeszély és állandó hajlam közt! Gondoljuk meg, hogy mily nagy felelőséget veszünk magunkra, mikor arról van szó, hogy — legalább emberi számítás szerint — valakinek szerencséje vagy szerencsétlensége fölött határozzunk! Mint már emlitém, félre a kényszerrel; — a hajlandóság, a rátermettség hadd emeltessék érvényre! A pályaválasztásnál nagy szerepet játszik a megélhetőség — és esetleges előléptetésre való kilátás is! Nagyon természetes valami. Ha valaki valamely életpályát választ, akkor első sorban mégis csak a fenntartási ösztön tereli erre, és e mellett még öreg napjaira is gondol, a mikor a sok gond és fáradság után végre-valahára szerényen visszavonulva, nyugodtan és vidáman óhajtja mindennapi kenyerét megenni. Valóban elegendő ok arra, hogy már csak e miatt is lelkiismeretességgel és mindenképen meghányt megfontolással fogjunk a pályaválasztáshoz. Továbbá, nem természetes e, hogy a hosszú
