Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1887

4

ságu és a gyermek egész jövőjére kiható hivatást méltóképen betölthesse ?

Fájdalommal kell bevallammk, hogy a tapasztalás igen sok esetben az ellenkezőről tesz szomorú bizonyságot! Ennek oka egyrészt a könnyelmű házasságkötésekben rejlik, melyeknél őszinte benső vonzalom s kölcsönös becsülés helyett igen gyakran puszta és mulékony szenvedély vagy anyagi érdek játsza a főszerepet, — másrészt abban, hogy a házastársak, egybekelésük alkalmával, nincsenek azon tulajdonok és ismeretek birtokában, a melyek valakit a gyermeknevelés nehéz és nagy felelősséggel járó munkájának teljesítésére képesítenek, s — a mi még rosszabb — ilyenek elsajátítására később sem törekesznek, hanem beérik azzal, a mit nekik e részben a hagyomány, a hiányos tapasztalat s a szívnek nem mindig helyes irányú ösztöne nyújt.

Távol van tőlünk a szándék, hogy e tekintetben a mulasztás vádját kizárólag magukra a szülőkre kívánjuk hárítani. A társadalom irányzására és vezetésére hivatott tényezők közül is nem egyet illet meg e miatt a méltó kárhoztatás. Avagy kérdjük: van-e kellőleg gondoskodva arról, hogy az iskolából kilépő érett ifjúság a kenyérkeresetre képesítő szaktanulmányok halmazán kivid a test ápolására s a gyermekek nevelésére és oktatására vonatkozó legszükségesebb ismereteket - csak oly mértékben is, a melyben ez a házi nevelésnél múlhatatlanul megkivántatatik — magával vi- liesse az életbe? Elegendő-e az, hogy ily ismeretekkel csak ama kevesek láttassanak el, a kik jövőben mint nyilvánosan működő tanítók és tanítónők a nevelés-oktatással szakszeriileg kívánnak foglalkozni csak azért, hogy ez nekik az életfenntartást biztosítsa? Avagy nem köztudomású dolog-e, hogy a nevelés munkájának legsúlyosabb terhe nemcsak a bölcsőtől az iskolakötelezettségig, de az alatt és még azután is sokáig a családra nehezedik, — s ha a szülők erre kellő utasítást soha sem nyertek, vájjon képzelhető-e, hogy annak helyesen meg is tudjanak felelni? S nem kell-e sajnosán tapasztalnunk, hogy még az iskola nevelőhatását is épen a nevelésben gyakorlatlan szülői-ház tévedései sok tekintetben nemcsak gátolják, de akárhányszor meg is hiúsítják ? S vájjon a gyermek- halandóságra vonatkozó ijesztő statisztikai adatok nem égbekiáltó bizonyságai-e annak, hogy kisdedeink drága élete igen gyakran a lelkiismeretlenségig avatatlan kezekre vannak bízva?

Azt hiszsziik, mindezeknek komoly megfontolása után egy per- czig sem habozhatunk annak kimondásában, hogy a paedagogiai ismeretek azon minimális mértékével, melyet mai nap hazánk né-