Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1946
28 A történelmi versenyen 5-dik lett Kanócz István VIII. o. t. Tanára : Csaba László. Az angol nyelvi versenyen 4-dik lett Münnich Aladár VIII. o. t. Tanára: Endrődi Frigyes. A fizikai versenyen 5-dik lett Tarnóczi Zoltán VIII. o. t. Tanára: dr. Levius Ernő. A rajz versenyen 3-ik helyen győzött Tátrai László VIII. o. t. Tanára: Peti János. A pályázatok és versenyek eredményének összesítése alapján intézetünk 31 pontszámmal a harmadik helyet érte el. Örömmel köszöntjük kiválóan szereplő derék tanítványainkat és példaként állítjuk őket nyomdokukba lépő diákjaink elé. IX. Äz iskolával kapcsolatos diákotthon. A diákotthonnak Dámjanich-utca 28/b. alatti épületét 1944. nyarán súlyos bombasérülés érte. Mivel az épületet eddig még nem lehetett helyreállítani, a diákotthon működése szünetel. A tanév befejezésekor indul meg a helyreállítási munka s remélhető, hogy a diákotthon a múlthoz viszonyítva kisebb létszámmal a jövő tanév elején megkezdi működését. X. Ä Volt Növendékek Egyesülete. Az Egyesület 1946. tavaszán újjáalakult. Egyelőre legfontosabb feladata tagjainak számbavétele és velük a kapcsolat felvétele. Arra istörekszik, hogy a fiatalabb évjáratok bekapcsolódjanak az Egyesületmunkájába.