Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1942

A következő évben már kódexeink szorgalmas búváraként jelentkezett (Kódexeink és a nyelvkeveredés, Nyr. XLV.) A legnagyobb kedvvel és következetes tervszerűséggel búvárkodott nyelvünknek ezen fontos forrásterületén, melyre nyelvtudósaink csak elvétve szoktak kitérni. Pedig gazdag kódexirodalmunk nyelvünk fejlődéstörténetéhez sok tekintetben a legfontosabb adalékokat szolgáltatja.

Evvel párhuzamosan földolgozta Az ö-zés történetét (Ny. K. XLIV—XLV. és külön 1916, 1918). „A feladat, melybe a pályáján elinduló tudós ilyen korban szokatlan avatottsággal belenyúl, egyike a legszövevényesebbeknek a magyar hangtörténet területén. . . Szinte párját ritkító adatgyűjteményre alapozott megvilágítása az ö-zás keletkezésének, fejlődése és terjedése menetének a nyelvtudományunkban ma is egyedülálló monográfia” — állapította’ meg róla az őt akadémiai tagságra ajánló tudós. (Tagajánlások 1941. 6. 1.) Akadémiánk 1917-ben a Sámuel-Kölber díjával tüntette ki a munkát.

A nyelvelmélet iránt való érdeklődés munkáiban több helyen is megnyilvánul. Ilyen irányú Hangtörténeti alapkérdések c. dolgozata is. (Nyr. XLVII; Ny. F. 81. szám.)

Nagyobb munkája A magyar tővéghangzók (Ny. K. XLVI— XLVII.), melyben a régi és népnyelvi adatok nagy tömegének rendszerezése alapján azokat a törvényszerűségeket’, melyek tővég- hangzóinknak az egyes képzők, jelek ás ragok előtti viselkedésében mutatkoznak.

Régi alakváltozatokat mutat be új megvilágításban A magyar létige történetéhez c. munkájában (M. Ny. XXIII.).

Az 1-hanggal kapcsolatos magyar hangtörténeti jelenségekre ismételten visszatér (M. Ny. XIV.—XV; Ny. K. L.); utóbbi nemcsak, mint régi adatok feltárása érdemli meg elismerésünket, hanem a benne foglalt gondolatokban gazdag megjegyzései miatt is.

Nyelvtudományi Értekezések című sorozatának első három számában (I. Az ómagyar nyelv jellemző sajátságai, 1930. — II. A magyar nyelv a XIV. század közepétől a XVI. század végéig, 1931. — III. A magyar nyelv 1600 óta, 1933.) rövidre fogott, igen jó összefoglalását adja nyelvünk fejlődéstörténetének. Értékesíti benne a tudományos irodalom eredményeit és kiegészíti a maga kutatásainak eredményeivel.

Fejlődéstörténeti tanulmányaihoz kapcsolódik a következő két dolgozata: Nyelvünk korszakainak kérdése (M. Ny. XXXI.) és A magyar nyelv korszakai legrégibb nyelvemlékeink óta. (U. o. XXXII.). Utóbbi dolgozatnak a Magyar Nyelvtudományi Társaság az 1936. évi Szily-jutalmat ítélte oda.

Érdekes és tanulságos kísérlet az első királyunk korabeli magyar nyelv rekonstruálása: Milyen lehetett a magyar köznyelv szókészletében és nyelvtanában Szent István trónralépésekor? című ötletes dolgozata (Szent István-Emlékkönyv, 1938).

Van azonkívül sok kisebb cikke és becses ismertetése. Szorgalmas munkatársa volt a Prot. Tanügyi Szemlének is, melybe több ismertetést, megemlékezést és pedagógiai cikket írt. (I. Egy század

/

15