Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1940
58 anyagi támogatásával; az iskolafelügyelők és a gimnáziumi igazgató többszöri látogatásukkal és érdeklődésükkel mindenkor támogatnak minket. Meglátogatta internátusunkat Rell Lajos egyházker. tanfelügyelő, az állami felügyeletet gyakorló iskolalátogató, dr. Tóth Géza és Belohorszky Ferenc dr. nyíregyházi tanár, az ottani evang. internátus újonnan megbízott vezetője is. Közös megbeszélésünk bizonyára hasznos volt és szolgálta az evangélikus internátusok törekvéseinek kölcsönös támogatását. A fiúk testi gondozása elsőrendű volt. Ezt szolgálja épületünk fekvése is, mely a fasori villák kertjeire néz és tágas helyiségeivel minden igényt kielégít. Külön ebédlő-, tanuló-, háló-, zene-, orvosi- és betegszobáink vannak; modernül berendezett fürdőterem, mosdók és műhely-helyiség. Az egészségi állapot kitűnő volt. Az intézeti orvos a legcsekélyebb tüneteknél is ébren őrködik, úgyhogy komolyabb betegség egész évben nem fordult elő. Külön fogorvosi rendelőnk van, ahol dr. Binder Dezső fogorvos lekötelező szívességgel látta el növendékeink fogápolását. Kisebb hüléseknél a betegápolással megbízott diakonissza-testvér szeretettel gondozza az ifjúságot. Ugyancsak testvér vezeti a konyhát is és már jó előre megbeszéljük és összeállítjuk az étkezés menetét, hogy növendékeink ellátása — a mai nehéz beszerzési viszonyok közt is — egészséges, tápláló és változatos legyen. Ma is minden nap van friss gyümölcs. Fenntartó egyházunk áldozatkészségéből 4 fiúnak, a Volt Növendékek Egyesületének hozzájárulásával 2 fiúnak adunk állandóan ingyen ebédet. Ezzel a régi Diák-Otthon utódjává is váltunk. Más messzelakó tanulóink is kaphatnak önköltségi áron ebédet. Télen a műjégpályára, vagy a szomszédos természetes jégpályára jártak a fiúk, tavasszal-ősszel pedig az iskola fásított udvarán játszanak, sportolnak, napoznak. Néhányan a mellettünk lévő teniszpályán játszanak, 5 növendékünk az iskolában vívni tanult. A tavaszi hónapokban a IV—VIII. osztályos növendékek tánctanfolyamon vettek részt. Testi ügyességük fejlesztésére 16 ifjú műhely- gyakorlatokat végzett az Iparművészeti iskola szakmunkásának gondos vezetése mellett. A testi tisztaság ápolására rendelkezésükre állanak a tágas, bordásfalakkal ellátott mosdóhelyiségek és hetenként négyszer a fürdők. Mint humanista gimnázium internátusa, nem fordítunk kisebb gondot a szellemiek ápolására sem. A fentebb említett tanulmányi segítségen kívül alkalmat adunk a fiúknak a német, francia és angol nyelv alaposabb megtanulására és a zene művelésére is. Időnként német, francia és angol képes folyóiratokat szerzünk be a tanári olvasókörből, ezeket nagy érdeklődéssel és haszonnal forgatják növendékeink. Általános művelődésüket kiegészítette a főváros által nyújtott sok kedvező alkalom: színház, mozi, hangverseny, kiállítások, stb. Általában kellő változatossággal és kitartással folytattuk a főváros látnivalóinak, szépségeinek megtekintését. A tanulmányi eredmény, annak ellenére, hogy néhány ifjú nem hozott kellő alapot, az