Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1940

I. Iskolánk múltjáról.

Részlet az igazgató záróbeszédéből az önképzőkör május 10-iki ünnepélyén.

„Schedius Lajos egyetemi tanár, iskolafelügyelő buzgólkodásá- ból 1823-ban keletkezett gimnáziumunk. Ebben az időben váltotta fel a negyedszázados tespedést egy szinte tavasziasan élénk föl- pezsdülés. Kölcsey a két korszak határán, éppen az 1823-ik évben írja meg Himnuszát. Petőfi is tudvalévőleg ennek az esztendőnek első napján született. A kis tízéves Petrovics Sándort német szóra hozta az atyja a mi iskolánkba, de ha gimnaziális tanulmányait itt is fejezhette volna be, akkor talán a mi önképzőkörünk ősében, a Magyar Oskolában olvashatta volna fel első költeményeit.

A magyar nyelvet hivatalossá csak az 1844-ik törvény tette, de az általános önkéntes magyarosodási lázban, melyben Pest városa vezetett, már évekkel előbb önként áttért intézetünk a latin-német tanítási nyelvről a magyarra a legtöbb tantárgyban. És amikor a nemzeti élet minden terén páratlan fényességű nevek tündököltek, akkor a közoktatás szerény körében iskolánk méltón vette ki részét, igazgatója Tavasy Lajos, az első magyar nevelésügyi országos gyűlésnek vezéralakja volt. Néhány hónappal később már mint honvéd- tüzérszázados járta a csatamezőket, hogy aztán az összeomlás után soha többé vissza ne kerüljön kedves iskolájába, és mint internált fejezze be életét szülővárosában, Iglón.

Az elnyomatás szomorú éveiben volt iskolánk is legmélyebb lehanyatlásban. Tanárai, diákjai szétszóródtak; volt idő, amidőn csak két öreg tanár tanított mindössze a megfogyatkozott osztályokban. Újból a német lett volna a tanítás nyelve előírtan hat év alatt, de, mire a rendelkezés teljesen életbelépett volna, már újból felvirradt nemzetünkre is, intézetünkre is. A „kis szabadság“ idején, 1864-ben avathatták fel az akkori időkhöz mérten pompás háromemeletes új épületet, a leánygimnázium mai székhelyét. Az országos fellendülésre jellemző a főváros rohamos gyarapodása. Még- csak harminc és egynéhány éve állott fönn az új iskolaépületünk, máris modernebb, megfelelőbb telken épült új iskoláról folyt a ter- vezgetés. Pontosan negyven évvel a régi után, 1904-ben avatták föl mai épületünket Pest egyik legszebb helyén, kertészeti szempontból talán legszebb utcájában.

Ennek a külső fejlődésnek megfelelt az iskola belső élete is. A magyar köznevelés és a tudományos munkálkodás mezején is becsülettel kivette részét intézetünk. Nagynevű elődöm, Mikola Sándor az 1935-ös értesítőnkben nem kevesebb, mint 114 nevesebb volt tanítvány nevét sorolja föl, köztük 34 egyetemi rendes tanárét.