Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1939
94 legalább 100 pengőt befizet. Rendes tagul felvehető a Budapesti Ev. Gimnáziumnak minden feddhetetlen életű volt tanulója. Pártoló tagul felvehető minden feddhetetlen életű személy. Tiszteletbeli tagok a gimnázium mindenkori tanárai és azok, akiket az Egyesület vagy a gimnázium irányában szerzett érdemeik elismeréséül a közgyűlés tiszteletbeli taggá választ. A tagok erkölcsi kötelessége az Egyesület céljait előmozdítani. A rendes tag 4.— pengő, a pártoló 1. —pengő tagsági díjat köteles évenként előre az Egyesület pénztárába befizetni. Az alapító tag legalább 100.— pengőt fizet egyszer s mindenkorra. Tiszteletbeli tag tagdíjfizetés teljesítésére nincs kötelezve. Aki az Egyesület tagja óhajt lenni, ebbeli szándékát az általa választott tagsági minőség megjelölésével az Egyesületnek írásban bejelenti. Ez történhetik az Egyesülettől levelezőlapon kért levelezőlapalakú nyomtatott Belépési nyilatkozat felhasználásával is. Tagdíjat a Magyar Általános Hitelbanknál, Budapest, bianco csekklapon 200 számmal, Értesítő-lapon „Evang.” jelzéssel lehet az Egyesület javára befizetni. Rátz László serlegavató beszéd. Elmondta dr. Rakovszky István a Budapesti Evangélikus Gimnázium Volt Növendékei Egyesületének 1939. évi rendes közgyűlésén. Kedves Barátaim! Most, hogy kezembe veszem ezt a serleget és ezt, mint Egyesületünk Rátz László-seriegét felavatom, ezt a legmélyebb kegyelet érzésével teszem, azzal a kegyelettel, melyet Rátz László nemesveretű nagyszerű lelke és lelkisége tőlünk, volt tanítványitól, megérdemel. Ügy hiszem, mindnyájunknak meleg emlékezés, ha magunk elé idézzük jóságos és bölcs arcát. Szép, napsütésés ifjúsági emlékeim járnak eszembe, ha magam elé idézem Rátz László matematika óráit. A matematikát a legszárazabb tananyagnak szokták tekinteni és mégis Rátz László alatt mintha a tanterembe napsütés szállott volna, mrt az ő lelkében, az ő szemében mindig napsütéses meleg élt tanítványai iránt. . Végtelen hálával emlékezem vissza az ő nagyszerű, színes egyéniségére s azt hiszem mindnyájan, akik ebben a teremben összegyűltünk, egyek vagyunk ebben a hálában volt „Alma Mater”-ünk és Rátz László iránt. Igaz, hogy a modern felfogás a hálát letaszította trónjáról s a hálát a szív szolgaságának nevezi s csak a hálátlanság biztosítja állítólag a szív függetlenségét. De én százszor inkább akarok — szívemben hálával — alázatos szolga maradni, mint — a szív hálátlanságában — független parancsoló. Mi, akik itt egybegyültünk, azt hiszem mindnyájan még Rátz László szellemében gondolkozunk és hisszünk s azt amit ő tanított, amit ő oltott lelkűnkbe, azt nem tudjuk onnan kitörülni soha. Mire tanított ő bennünket? Tanított a munka, a műveltség, a lelki pallé- rozottság és finomultság becsülésére és tiszteletére, tanított mélységes istenfélelemre, amelyik magában foglalja a becsületességet, az
