Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1939
t dr. orvos, iskolai másodfelügyelő, az iskolaépület gondnoka továbbra is Szalágyi Egyed ny. min. tanácsos. Az állami felügyeleti jogot Hóman Bálint dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter gyakorolta, a tanév elején Pintér Jenő dr., majd októbertől vitéz Fraknóy József tanker, kir. főigazgató révén. Pintér Jenő teljes húsz éven át állott a budapesti tankerület élén és ezalatt az idő alatt mindig a legnagyobb hálára kötelezett bennünket nagybecsű és jóindulatú tanácsaival. Vitéz Fraknóy József főigazgatói működése elé is a legteljesebb bizalommal tekintünk, mert benne évek óta a magyar középiskolai tanárság egyik vezéregyéniségét tiszteljük és becsüljük. A főigazgató maga helyett megbízottul Tóth Géza dr. tanügyi főtanácsos, címzetes igazgató, főiskolai tanárt küldötte, aki november 23-án, január 15-én és 18-án látogatta meg intézetünket. Tapasztalatairól a február 1-én tartott értekezleten számolt be, ezen részt- vett a tanári karon kívül mindkét iskolafelügyelő is. A főigazgató megbízásából a görög nyelvi órákat Horváth Endre dr. egyet. m. tanár, az angol órákat Kónya Sándor c. igazgató, ref. gimn. tanár látogatta, mint tanulmányi felügyelő. Dr. Tomcsányi V. Pál közös felügyelőnket őszinte örömmel üdvözöltük egyetemi nyilv. rk. tanárrá történt kinevezése alkalmából. Halottaink. Szigethy Lajos dr.-nak szenteltük bevezető cikkünket. Elhunyta hírére május 10-én a díszteremben összegyűlt ifjúság előtt az igazgató emlékezett meg kiváló érdemeiről, hogy alakját a mai diákság leikébe is bevéssük. Temetésén a tanári karon kívül cserkészcsapatunk is résztvett. Ifjú Kotschy Viktor VI. o. kedvesemlékű és szelídlelkű növendékünket november 17-én kísértük a dunakeszi családi gyászházból az ottani temetőbe. Temetésén osztálytársai mind megjelentek és a sírnál az osztályfőnök, Endrődi Frigyes mondott búcsúszavakat. Változások a tanári testületben. Noha állandójellegű személy- csere a lefolyt tanév folyamán nem történt, mégis a beállott körülmények miatt külső tanerők szíves segítségét voltunk kénytelenek ismételten igénybevenni. Scholz László vallástanárunk már az őszi hónapokban is megbetegedett, majd a második félévben újból kénytelen volt az iskola- fenntartó egyháztól a tanév végéig betegszabadságot kérni. A VIII. o. vallástanítását mindkét ízben dr. Gaudy László vallástanítási igazgató vállalta; az I—VII. o.-ban az ősz folyamán Grünvalszky Károly, a második félévben pedig Dezséry László oki. lelkész urak vették át. Petrik Szabolcs óraadó tanár január végén a fővároshoz nyert kinevezést, óráit a második félévben Csaba László vallástanár, oki. középiskolai tanár és dr. Pórszász Károly oki. középiskolai tanár vállalta el. Dr. Sárkány Sándor október elejétől karácsonyig katonai szolgálatot teljesített, őt dr. Fekete Zoltán oki. középiskolai tanár, egyet, tanársegéd volt szíves helyettesíteni. Mikó Imre testnevelési tanár május közepén katonai szolgálatra 39