Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
4 vezetője, Veres Pálné mindjárt munkatársává választotta. 1877-ben meg is vált iskolánktól s az említett iskolában folytatta áldásos munkáját 1899-ig. Mint tanár igazságosságával, jóindulatával, tapintatával nagy szeretetnek örvendett. Tanári működésének jellemzésére szolgáljanak a következő sorok, melyek a nyugalombavonulásakor rendezett ünnepségről szólnak a Tanáregyesületi Közlönyben: Az ünneplés a tisztelő barátságnak és a tanítványi szeretetnek olyan impozáns megnyilatkozásává fejlődött, amely szinte meglepő ebben a gyorsan élő és érzelmi felületességgel vádolt korban... A becsületes tanári munkának legszebb jutalma, az anyák és gyermekek versengő ragaszkodása valósággal ostrommal vették körül az ünnepeltet ... A Royal-szálló díszterme szinte roskadozott a szorongó közönség terhe alatt, mégis nagyon sokan szorultak ki... Sűrű soraik között csak nehezen jutott el székéig Wlassich miniszter is... Bár célom az, hogy Torkos Lászlónak a költészetét ismertessem, mégis meg kell említenem más irányú munkásságát is. Tankönyvsorozata majdnem az egész magyar nyelvi oktatást felöleli. Könyvei több kiadást értek meg s 30—40 évig ott találhatók a középiskolák tankönyvei között bizonyságául annak, hogy a kor pedagógiai céljainak és követelményeinek a legnagyobb mértékben megfeleltek. A magyar tudományos folyóiratoknak állandó és búzgó munkása volt. Irodalmi és esztétikai dolgozatai közül az elsőt 1864-ben írta, az utolsó 1914-ben jelent meg, de 1923-ból is maradt egy hosszabb kézirata. Foglalkozott a korabeli költészettel, hangsúlyozta a nemzeti hagyományok megbecsülését, elitélte a világfájdalmas hangot. „Akiben nincs hit, az valódi költő, különösen lirikus nem lehet.“ Vizsgálta a regény és novella viszonyát, a tragikum kérdését, a költői igazságszolgáltatás szempontjait. De különösen sokat foglalkozott a magyar verselmélet kérdésével. Ez az utóbbi volt az a terület, ahol legszívesebben és legnagyobb eredménnyel búvárkodott. Mint a szépirodalom munkását vonzotta a drámaírás is. A nyolcvanas évek színműírói törekvéseibe kapcsolódva több darabot írt (Kigyóbőr, Lejtőn, A hivatalvadász, Hármasszövetség). Mindegyik darabjának szép nyelvét, eleven, fordulatos dialógusait dicsérték a korabeli bírálók. A magyar irodalomban Lévay József költői pályáját tartottuk eddig a leghosszabbnak, mert kb. 75 évre terjed. Torkos Lászlót még hosszabb szellemi frisseséggel áldotta meg az ég. Ha a nyomtatásban megjelent első versétől számítjuk, körülbelül 85 évig érezte a múzsa közelségét. Ez idő alatt négy kötete jelent meg: Költemények (1873), Újabb költemények (1886), Jó és rossz napokból (1898), Őszi harmat után (1923). Későbben írt költeményei kéziratban maradtak, legfeljebb születésnapi alkalmakkor közöltek belőlük az újságok. Az a félszázad, amelyre költői működése esik, nem kedvezett a lírának. Az olvasó közönség érdeklődésében már a regény foglalta le az első helyet magának, a kevésbbé igényes olvasók érdeklődését kielégítették a nagyra nőtt napi sajtó tárcarovatai. „A lírai költészet, mely Vörösmarty, Petőfi, Arany és Tompa idejében még nemzetfenntartó hivatást tarthatott magáénak, ebben a korban, mikor már nem fenyegette veszély a nemzet életét, elvesztette korábbi küldetésérzetét.“ Zajosabb sikert csak baráti kapcsolatok keresésével, a napi sajtó és írói körök révén lehetett volna elérni, egyszóval olyan módon, mely nem felelt meg a szeli- debb, ideálisabb lelkű Torkos László egyéniségének. Amint mondja:, „aki az elismerésért küzd eget poklot döngetve, olyan, mint a pocsolyából ivó vándor.“
