Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
22 tünk a város egész területére, amely elbűvölő fekvésénél fogva a gondtalanul utazó idegent is méltán megállásra készteti. Figyelmünket különösen a Szent István korból származó, művészettörténetileg is értékesépületromok vonták magukra. Lenyűgöző látványt nyújtott még az a hatalmas völgyhíd (viadukt), amely az egész városra jellemző görbe és igen meredek utcákat hidal át. — Veszprém után Balatonfüreden megízleltük a híres természetes szénsavas vizet és gyönyörködtünk a Balaton szépségeiben. A Tihanyi-félsziget mellett elhaladva, megfigyeltük délebbre a balatonkörnyéki vulkáni eredetű bazalthegyek közül különösen a koporsóhoz hasonlító Badacsonyt és a bazaltoszlopos Szent György-hegyet. Megbeszéltük az egész vulkanikus vidék eredetét és sajátos kialakulásának okát. — Tapolcán a víz építő-romboló munkáját volt alkalmunk közelről látni a párszázezeréves tavas-barlangban, amely a tőle mintegy kétszáz méterre fekvő nyílt tóval függ össze. Ma még ez az összetartozás nincs feltárva, de a két tóban élő azonos állatok ennek határozott bizonyítékai. — Keszthelyen irodalmi emlékek keltek bennünk életre a gróf Festetics György tiszteletére emelt Helikon-emlékmű látásakor*. Megálltunk gondolatban egy pillanatra a nyelvújítási harcnál. Kazinczy és dunántúli ellenfelei elevenedtek meg, amint az öt helikoni ünnepély során, belátva egymás túlzásait, közelednek egymáshoz. — Sétát tettünk még Keszthelyen a Balaton partján, majd az ugyancsak Festetics György gróf nevéhez fűződő gazdasági akadémia mintatehenészetét néztük meg. -—- Hévíz-gyógyfürdő volt a következő megálló. Itt a híres melegvízü gyógytavat tekintettük meg erős gőzölgése közben. Láttuk a tavon a jellegzetes tündérrózsákat. — Hévíz után a Magyarország gazdasági életére fontos lispe—kerettyei olajfeltárásokat néztük meg. Az ország olajszükségletének csaknem a felét nyerik itt a jelenleg működésben lévő 12 kútból. A napi 33 vágón olajjal feltörő földgáz nagy része (70.000 m3) a levegőben vész el egyelőre felhasználatlanul. A Mura folyó mentén a jelenlegi jugoszláv-magyar határt közelítettük meg. Nagykanizsán át Kaposvárra mentünk, ahol először a Budapesti Központi Tejcsarnok caseint és tejcukrot gyártó telepével ismerkedtünk meg. A tejcukrot gyógyszerek készítésénél használják fel, a caseinből pedig iparcikkeket készítenek. Naponta 40.000 liter tejet dolgoznak fel. A kaposvári cukorgyárban alkalmunk volt figyelemmel kísérni a cukorrépa feldolgozásának a módját. Láttuk azokat a nagyméretű berendezéseket és hatalmas gépeket, amelyeknek a segítségével a répában lévő cukor eljut a kristályosodásig. A raktárhelyiségekben az előző évből származó kocka- és kristálycukormennyiségnek még meglévő részét találtuk ládákban, zsákokban és hatalmas halomban szabadon tárolva. Kaposvár után a Dunántúl déli bányavidékének egyik legjelentősebb telepén álltunk meg: a komlói szénbányánál. Itt bányásszák hazánk egyik legrégibbkorú és legjobb szenét. Bányajáró ruhába tetőtől talpig átöltözve csak a nagyobb tanulók szánhattak le a 210 km-es sebességgel zuhanó liften a 320 méter mélységben lévő negyedik szintbe. Innen az utat a mintegy 40 méterrel mélyebben fekvő ötödik szintbe gyakran egészen összehúzódott testtartásban, bokáig érő vízben, időnként csúszkálva is, gyalog tettük meg. Elérkezve a szénfejtés helyére, megfigyeltük a sok helyen 10 méter vastag szénréteg csapás- és dőlésirányát, valamint azt a hatalmas nyomást, amelyet az alapkőzet és a szén a
