Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
11 aki 1858-tól 1888-ig iskolánk felügyelői tisztét töltötte be, szintén nagy- szalóki születésű volt. Mint tanár, Loiseh János kezdettől fogva mindvégig a legteljesebb mértékben megfelelt annak a bizalomnak, amellyel fogadták. Igaz rátermettség alapos pedagógiai készültséggel és szaktudással egyesült nála. Gondos figyelemmel kísérte a külföldi neveléstani irodalmat is, különösen pedig ennek a nyelv- és irodalomtanítással foglalkozó részét. Sok értékes tapasztalatot szerzett akkor is, midőn a vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából az 1909/10. tanévet Német- és Franciaországban Töltötte. Miner a-bárom szaktárgyával is állandóan foglalkozott és a legkisebb részletekbe is belemélyedt. Gazdag ismeretkörét a gyakorlati tanításban is kiválóan érvényesítette. Szaktárgyainak anyagából igen jól tudta kiválasztani mindazt, ami fontos és értékes, így a magyar irodalomnál a fősúlyt a nagy írók, illetve ezek legkiválóbb alkotásainak minél alaposabb feldolgozására helyezte. A német nyelv tanításában a tankönyv anyagát igen jól megválogatott nagyobb olvasmányokkal egészítette ki s csupán saját magának igazolását láthatta akkor, mikor ezek egy részét a hivatalos tanterv is bevezette. A filozófia tanítása terén pedig figyelmet tudott kelteni a lélektan és logika körén túl eső kérdésekre is s ezeket az érdeklődőkkel részletesen is feldolgoztatta. Jól tudta azonban azt is, hogy a tanítás eredményességének egyik legfőbb feltétele a közös munkával elvégzett anyag pontos számonkérése. E tekintetben szigorú álláspontot foglalt el. A figyelmetlenséget, készületlenséget minden eszközzel üldözte, s amely esetben javulás nem mutatkozott, ott kérlelhetetlen volt. De ebben is kötelességtudása vezette. Gimnáziumunk jó hírnevét vélte szolgálni akkor, midőn a szintvonal mindennemű leszállítása ellen küzdött. Hogy e szigorúsága s kemény fegyelmezésével járó látszólagos ridegsége mögött azonban az ifjúság iránt a lehető legnagyobb jóindulat vezette, azt főkép az bizonyítja, hogy épen ő karolt fel minden olyan új mozgalmat, pedagógiai intézményt, amely az ifjúság szellemi és testi fejlődésére nézve üdvös volt. Így az 1912/13. tanévben ő alapította meg iskolánkban —• egyelőre szűkebb körre korlátozva — a diáksportkört s ugyancsak ő vezette be a cserkészetet. Az előbbi irányítását ugyan egy év múlva átadta iskolánk testnevelési tanárának, a cserkészcsapatot azonban, amely alakulásának idejére nézve hazánkban a legelsők egyike volt, mint annak felügyelő tanára egészen 1918-ig vezette, táborozásain sokszor személyesen is résztvett s kiváló érzékkel gondoskodott arról, hogy megfelelő munkatársak álljanak rendelkezésére. Itt talált különösen módot a személyiség alakítására. A csapat tagjaiban a baráti érzést, az összetartozás tudatát, az önzetlen gondolkodást, a becsületességet és megbízhatóságot igyekezett minél jobban megszilárdítani. Ismételten vezető tanára volt az Arany János önképzőkörnek is, s ha az V. osztályban magyart tanított, rendszerint külön Jókai-kört alakított érdeklődő tanítványai részére, mintegy bevezetésül további önképzőköri munkásságukhoz. Az ifjúságról való gondoskodás lebegett szeme előtt akkor is, midőn az irodalmi osztálykönyvtárt alapította meg, amely az V.—VIII. számára előírt kötelező olvasmányokat kellő számú példányban tartalmazza. Ezt a legutóbbi években német iskolai olvasmányok megfelelő példányszámával egészítette ki. E mellett az 1906/7. tanévtől kezdve ■egészen nyugalomba való vonulásáig őre volt a modern irodalmi szer-
