Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1937

32 középiskolai tanár és az egyház megbízásából Pór Mihály oki, közép- isk. tanár. Az órabeosztás változásait feltünteti a tantárgyfelosztás táblázatos kimutatása, Loiseh János dr.-t teljes szolgálati idejének betöltésével a VKM. saját kérelmére nyugdíjazta. Érdemeit jövő tanévi értesítőnk fogja méltatni. Kecskeméti Gábor oki. testnevelési tanár egyévi kiváló működés után más intézet tanára lett, óráit Kovács Béla oki. testnevelési tanár vette át. A három új óraadó kartárs teljes buzgalommal igyekezett inté­zetünk hagyományaihoz simulni. A többi munkatársunk már évek során át működik intézetünknél. A tanári kar állandósága egyik erőforrása iskolánk zökkenő nélküli, céltudatos munkásságának. A tanári kar egészségi állapota az egész tanév folyamán nagy­jában kedvező volt, Loiseh János dr. szerencsés lefolyású betegségén kívül egy hosszabb betegeskedés sem fordult elő. Gyakorló tanárok. A folyó tanévben a püspök úr engedélyé­vel Kőhalmy Henrik és Lizony László szakvizsgázott rajztanár- jelöltek töltötték gyakorlati évüket Oppel Imre vezetése mellett. Hasonlóképen az egyházi főhatóság engedélyével Petrik Szabolcs oki. középiskolai tanár működött Bogsch Sándor dr. mellett, fő­ként a IB osztály földrajzóráin Egykori tanáraink arcképei. Kovács János ny. tanártársunk arcképét megfestette a volt növendékek egyesülete, az 1917-ben elhunyt kartársunk, dr. Hazay Olivér képét pedig az 1913-ban érettségizett osztálytársak. Mindkét kép intézetünk egykori növen­dékének, Sárkány Gyula festőművésznek alkotása. A tanári kar értekezletei. A rendes havi, továbbá ellenőrző és osztályozó értekezleteken kívül két módszeres értekezletet tar­tottunk. A szeptemberin az igazgató tartott előadást: „A nevelés a tanórán” címmel, februárban vitéz Réz Henrik dr. értekezett a német nyelv tanításáról. Bemutató órák, A tanév folyamán a következő tanárok tar­tottak bemutató órát: vitéz dr. Dengelegi Lajos IIIB latin, dr. Remport Elek IIB latin, Ihász József IB latin, Éndrődi Frigyes IB német, Sólymos Ernő IYA német, Blázy László IVB német, Lizony László IB rajz, Kőhalmy Henrik IYA rajz. A bemutató órák taní­tását mindig megbeszélés követte a legközelebbi tanári értekez­leten. A tanulók fegyelmi állapota és szorgalma. A közállapotok nyugtalansága kezd érezhetőbbé válni az iskola falain belül is. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel azon vagyunk, hogy az iskolai munkához föltétlenül szükséges nyugalmat fenntartsuk. Tanítványaink a szokottnál ingerlékenyebbeknek mutatkoznak. Valódi vagy vélt sérelmek esetén rögtön maguk akarnak elégtételt venni nem egyszer gyöngébb tanulótársaikkal szemben is. Ilyen és

Next

/
Thumbnails
Contents