Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1937
13 előttünk áll az athéni polgárság jelenéből merített társadalmi kép. így a thémában is megjelenik az egyéni megvalósításnak első kísérlete. És akárcsak Homeros eposzaiban, az emberek közvetlen közelségbe kerülnek az istennel. Sokszor alig lehet őket egymástól megkülönböztetni. Például, hogy ezek az ülőhelyzetben lévő istenek felállva tényleg magasabbak volnának, mint az emberek, arra külön figyelmeztetés nélkül nem is gondolunk, és épen így nem gondolt rá az a régi görög sem, aki már egészen hozzászokott, hogy az architektónikus frízen minden alakot, akár ült, állt, gyalog ment,,szekeren ült, vagy lovagolt az isokephaleia törvényénél fogva egyforma fejmagassággal lásson ábrázolva. S amint Homerosnál nemcsak külsőleg, hanem lelki vonásaikban is megegyeznek a halandókkal az istenek, ugyanúgy az ember vonásaival kellett ábrázolni őket a kőben is. Mások az előadó és mások az ábrázoló művésznek eszközei. Azonban mikor művészetükben a tökéletesség legfelső fokáig értek, ugyanazt a thémát, ugyanazt a lelki élményt, az istenekhez fűződő fizikai és érzelmi világot egyforma közvetlenséggel és tartalmi hűséggel tudják elénk varázsolni legkülönbözőbb technikai eljárás ellenére is. A szó valóságos fizikai világot teremt szemeink elé, a holt márványból rythmikusan mozgó, gondolataikat és érzelmeiket beszédesen kifejező alakok válnak ki, s így lesz századok múltával a költő Homér- ból a szobrász Pheidias.
