Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1934
55 ter úrnak a gyalupad megszerzéséért. — Örömmel jelentjük, hogy eserkúti Engel György bankigazgató úr 50 pengő adományozásával a kör alapító tagja lett. Az alapító tagok száma 31. — Az Orsz. Magy. Képzőművészeti Társulat műtörténetíró pályázatán Szász Péter és Róth Gusztáv könyvjutalomban részesültek. — Többször megtekintettük a képzőművészeti kiállításokat, rendeztünk festészeti és fényképészeti kirándulásokat a szabadba, az állatkertbe stb. Eredményes munkásságukért 10—10 pengő jutalomban részesültek Blaho Miklós és Sikuta Gusztáv VI. oszt. tanulók. Cserkészcsapat. A 16-os számú Evangélikus Gimnáziumi Cserkészcsapat létszáma a tanév végén 133. Parancsnoka vitéz Dengelegi Lajos dr., helyettese Sólyom Jenő dr. 1934-i nagytáborunkat jún. 27-től júl. 21-ig Kisbér közelében, a Hánta község melletti Nádasdpusztán (Veszprém m.) tartottuk meg 42 résztvevővel. A táborozási költség .30 P volt fejenként, a segítségre szorulóknak az iskola és az Ifj. Gyámintézet tette lehetővé a részvételt. A táborparancsnoki tisztet Csipkay Sándor cserkésztiszt töltötte be. A csapattal táborozott Sólyom Jenő dr. tanár. A látogatók közt tisztelhettük igazgatónkat, Mikola Sándor-t és Koch István dr. tanárt. A tábor a kisbéri állami ménesbirtok területén feküdt, a ménesbirtok igazgatóságának sok szíves támogatásában részesültünk, különös hálával tartozunk vitéz Takács Gyula nádasdpusztai főintézőnek minden szükségünkre kiterjedő, meleg gondoskodásáért. A kirándulások közül említésre méltó a kisbéri ménes megtekintése és a cseszneki várromhoz történt kétnapos út. Hazajövet megnéztük Zircet, Veszprémet, Balatonalmádit és Székesfehérvárt. A nagyobb fiúkat magában foglaló I. raj Vankó Richárd segédtiszt vezetése alatt, Kubacska Ferenc cserkészcsapattiszt irányításával, a vizimunkára készült elő. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy Bendl Alajos dr. egy kétpárevezős tűrahajót ajándékozott csapatunknak. A csapat törzsét alkotó II. raj Knuth Károly cstiszt vezetése alatt a II. és I. osztályú próba anyagával foglalkozott. Az újoncjelölteket két csoportban Almásy Andor és Poklosi János vezették be a cserkészetbe; avatásuk március 3., ill. május 5. történt csapatünnepély keretében. Az első alkalommal Lékai Tivadar kerületi társelnök, körzetvezetőtiszt volt szíves a cserkészavatást végezni. Csapatunk így 37 fővel gyarapodott. A csapatmunka az örsi és a raj-összejövetelek keretében folyt, kiegészülve a gyakori kirándulásokkal és mozgótáborokkal. Az együttérzést nevelte meg a kerületi és körzeti kivonulásokon (pl. kerületi napon) való részvétel s a csapaton belül mikulás- és karácsonyest rendezése.