Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933
7 1911-ben tartott előadásomban*) igyekeztem összefoglalni a különböző medrekben folyó reformmozgalmak főbb gondolatait. Megállapítottam, hogy a tanterv nem lényeges és így a reform kérdését tisztán a tanterv megváltoztatásával elintézni nem is lehet. A tanítás módszere, az iskola szervezete és berendezése, a képzés egész szelleme megváltoztatandó. A középiskola nem az önző érdekeknek, hanem a nagy egésznek, a nemzetnek az iskolája. A nagy népeknél a nemzeti és hazafiúi nevelés volt mindig a nevelés ideálja, kell, hogy nálunk is az legyen. Nem közönséges értelemben vett gyakorlati emberekre van szükségünk, hanem nagy gyakorlati alkotó ideálistákra. Hogy e célt elérhessük, minden tanulót tünemények, történetek, cselekvések középpontjává kell tennünk. A jövő középiskolának nem tanító, hanem tanári vezetés mellett dolgozó iskolává kell válnia. A bekövetkezett világtörténeti események az Országos Középiskolai Tanáregyesület kebelében lefolyó reformmozgalmaknak véget vetettek. Tantervekben vagy egyéb külső jelekben tehát nem maradt meg emlékük, de annál nagyobb volt a hatásuk a középiskolai tanárságra. A tanítás középiskoláinkban önmagától, minden felülről jövő törvényes, vagy rendeleti intézkedés nélkül megváltozott. E szellemi mozgalmakból kifolyólag a tanárság önmagától reformálta meg a maga tanítását. A középiskola tisztán saját belső fejlődési folyamatának következményeképen egészen mássá alakult, mint amilyen volt a múlt század 90-es éveiben. Az összeomlás utáni időkben a közoktatási kormánynak a középiskola szempontjából legnevezetesebb intézkedése az, amely a tanárképzés megreformálására vonatkozott. Ez az intézkedés is egyenes következménye volt az Országos Középiskolai Tanáregyesület kebelében lefolyó reformmozgalmaknak. A közoktatási kormány az 1924. és az 1926. évi törvényekkel igyekezett a változott követelményeknek eleget tenni. Ez a két új törvény nem a Tanáregyesület reformterveinek, hanem az 1883. XXX. törvénynek szellemében változtatta meg a középiskola külső formáját. A gimnázium és a reáliskola mellé egy harmadik középiskolát, a latinos, de görög nélküli reálgimnáziumot teremtette meg, amely az V. osztálytól kezdve a német mellett egy második élő nyelvet (angolt, franciát, vagy olaszt) tanított.' Ugyanilyen szellemben történt a leányiskolák megalkotása is. Volt tehát immár hat féle középiskola ugyannyi különböző tantervvel. Amikor azonban a kormány az iskolafenntartókra, illetőleg a tanári testületekre bízta annak megállapítását, milyen típusúvá legyen az eddigi gimnázium, kitűnt, hogy a reálgimnáziumi típus a legnépszerűbb, mert a legtöbb helyen ezt választották. A közvélemény ) Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1911. évf. 5—14. old.
