Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1931
5 vány vette igénybe nyugalomba vonuló tanái’ának töretlen szellemi energiáját, mikor országokra kiható hatalmas vállalatában erős szellemi munkát igénylő munkakörrel látta el egykori kedves tanárát: aki így 14 évig volt a Magyar Folyam- és Tenger- hajózási Részvénytársaság főpénztárosa. ötven évre terjedő munkabírásából a jelentékenyebb részt iskolájának és egyházának áldozta. Nemcsak tanított, hanem az iskola egyéb munkájából is alaposan kivette részét. A tanári testületnek, illetve az iskolabizottságnak hosszú éveken át volt jegyzője, a természetrajzi szertár őre és az ifjúsági segélyegylet könyvtárának kezelője. Nemcsak a szünidőkben, hanem évközben is sokszor helyettesítette az igazgatót. Szerető kartársainak szolgálatrakész barátja volt s még nyugalomba vonulása után is nagy öröme telt abban, ha valamiben segítségére lehetett volt kollégáinak, kikkel a baráti összeköttetést ve je. dr. Koeh István kedves kartársunk útján tartotta fenn. Szálas, hatalmas alakja, akárcsak egy cipszer-fenyőé, diáknak, tanárnak, mindenkinek imponált. Szúrós tekintete, mellyel az embereket vizsgálta, látszólag komor külsőt kölcsönzött lényének, de ahogy a gondozott nagy bajusz alól szólásra nyíltak ajkai: a szúrós szem a pápaszem alatt mosolyogni kezdett s pillanatok múlva azt vettük észre, hogy egy kedves, kedélyes úrral van dolgunk. Szerette is a vígkedélyü társaságot, melyet, mint ügyes társalgó, maga is szívesen mulattatott. írók, művészek és a társadalom egyéb jelesei tartoztak baráti társaságába, ahol mindig jól érezte magát, ahol megbecsülték barátságát és ahol egyéni jó tulajdonságaival növelte a tanárság tekintélyét. Sok emberrel érintkezett és így hamar észrevette az emberek gyarlóságait, miket találó jelzőkkel tudott jellemezni. Régibb és fiatalabb kollégáinak vidám szórakozásaiban is szívesen vett részt. A kistétényi családi tusculanumban őmaga is sokszor látta vendégül kollégáit, kik mindannyiszor kellemesen élveztük bensőséges családi életének közvetlen melegét. Nyugalomba vonulása után a terjedelmes baráti kör meghitt, öreg barátainak asztaltársaságává sűrűsödött össze, kiket mindig hűségesen felkeresett. Erős szervezetét csak a legutóbbi időben tudta az öregséggel járó elgyengülés kikezdeni. Eleinte lassú, de fájdalmakkal járó, majd gyorsabb, de már fájdalommentes volt a végső küzdelem. A virágos május első napján szeretteitől körülvéve, áldottlelkű, hűséges hitvesének ápoló karjaiban — elaludt örökre. Az iskola növendékei, tanárai, a volt tanítványok serege, az egyház vezérei kísérték utolsó útjára a nemesszívű pedagógust, a magyar kultúra értékes, lankadatlan munkását. Áldásos működésének emléke élni fog. Kúbacska András dr.
