Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929

56 Dezső, Kazár József, Kovács Jenő, Krajnyák Géza, Lueff Elemér, Makláry Tivadar és Szőke Imre. Segédőrsvezetők: Dér Miklós, Hajnal Frigyes, Knuth Béla, Luby Pál, Maier András és Rózsa Pál. Elvesztettük csapatunk egyik közkedvelt vezetőjét s. Pildner György műegyetemi hallgatót, aki 1929 aug. 4-én, mindannyiunk nagy fájdalmára, hirtelen meghalt. A tulajdonképpeni csapat­munka az a csendes előkészítés a havonként megtartott vezetői értekezleteken és annak gyakorlati végrehajtása az otthonban. Ennek a munkának kisebb próbája azután a kirándulás s igazi vizsgája a tábor. Az ünnep- és vasárnapi állandó kirándulásokat nem számítva a csapat jól sikerült és igen változatos táborokat ren­dezett. 1929 július 2—25 közt, nagytábor volt Hédervárott, Iíészt- vettek 30. Vezetője Kubacska PArenc csapattiszt volt. A tábor­helyről számos kirándulást rendeztek; többek közt megtekintették románstílű műemlékeink egyik legszebbikét, a lébényi templomot. 1929 aug. 12—18 közt mozgótábor volt a Bükkben. 1929 aug. 30— szept. 4 közt vizitábor volt a Velencei-tavon. Testületileg kivonul­tunk 1929 okt. 31-én, a reformáció emlékünnepére, a Vigadóba, 1929 dec. 8-án, Pildner György tragikusan elhalt cserkészvezetőnk sírjához, 1930 márc. 11-én, vitéz Kendeh-Kirchknopf dr. temetésére, 1930 máj. 25-én, a budapesti cserkésznapra, az FTC pályára. Két kisebb házi-ünnepet rendeztünk. 1929 dec. 7-én kedélyes Mikulás- estet. az Otthonban és 1930 márc. 23-án ujoncavató-ünnepet az intézet dísztermében. 7. Benczúr Gyula Képzőművészeti Kör. Tanárelnök Oppel Imre, ifjúsági elnök Laszgallner Iván, pénztáros Berényi György, könyvtáros Hantos Andor, szertárosok Sasvári Oyörgy és Bak Tibor. A kör a folyó iskolai évben a legszűkebb körben, tisztán csak az érdeklődő tagok részére, tartott műtörténeti tárgyú vetítettképes bemutatásokat. Többízben megtekintettük az egyes kiállításokat, rendeztünk rajz- és festőtanfolyamot és júniusban festőkirándulásra vezettük el a tagokat. 8. Sakkor. Ezidei működése egy középiskolai 10-es csapat- verseny rendezésével s vándordíj (serleg) alapításával vált neve­zetessé; 14 iskola versenyében első lett a Szent István, a második a Kölcsey Ferenc, a harmadik Fáy András reálgimnázium csapata. A versenynek kiemelkedő eseménye volt Abonyi István, kormány­főtanácsos szimultánja, amelyet a verseny 60 legjobb játékosával játszott. A 60 játszmából 49-et nyert, 8 eldöntetlen lett, s csak 3-at vesztett. Ezzel a versennyel egyidejűleg 4 legjobb játékosunk (Freund György, Pintér György, Soós Zoltán, Stein Leó) egy másik középiskolai csapatversenyben, melyet a Kemény Zsigmond reálgimnázium rendezett, a második helyre küzdötte fel magát. Alsó osztályos csapatunk pedig a Szent István reálgimnázium által rendezett középiskolai versenyben első lett. Megemlítendő, hogy az Ifj. Testnevelés által rendezett orsz. középiskolai egyéni

Next

/
Thumbnails
Contents