Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929

10

így jött létre négy vezér összefogásával a mi új iskola- épületünk is. Az egyik volt Zsigmondy Jenő dr., a testvéregyházak közös felügyelője, a mindig igazságos, jószívű bölcs, a másik Kéler Napoleon presbiter, az áldozatkész Mecénás; melléjük állt Pecz Samu építőművész, aki nem szavakkal, hanem a tér arányos vonalaival írta költeményeit, köztük a mi szép iskolánkat is. Ennek a lelkes triásznak nyújtotta Mágocsy-Dietz Sándor dr. iskolafelügyelő, az építőbizottság fáradhatatlan elnöke azt a kovászt, mellyel megkelt és 1904. IX. 10-én testet öltött Góbi Imre igazgató régi eszméje r a fasori evangélikus főgimnázium.

Iskolaépületünk múltévi negyedszázados jubileuma alkalmával lepleztük le Kéler Napoleon, Pecz Samu és Zsigmondy Jenő arcképét; a tanári kar sietett a megdicsőültek arcképei mellé a negyedik vezérférfiúnak, Mágocsy-Dietz Sándornak az arcképét is megfestetni és elhelyezni, mert az élő, még mindig fáradhatatlan vezér az ő kiválóságával méltóan sorakozik felejthetetlen emlékű nagyjaink mellé.

Húsz év előtt távozott tőlünk, mint a főgimnázium érdemekben gazdag felügyelője s mini egyházunknak ma is vezetőemberét, iskolánknak és a tanári karnak melegszívű, őszinte, lelkes barátját, a haladás, a kultúra zászlóvivőjét hozzuk vissza most arcképe útján az iskola falai közé.

Kubacska András dr.

AZ UTOLSÓ ÉJSZAKA.

Ünnepi beszéd október 6-án.

Kedves ifjúság!

Ma nyolcvan éve, 1849 október 6-án nem ilyen szelíd, verőfényes őszi nap volt. Sötét, felhős volt az ég, — mint írják, — egyetlen napsugár sem törte át a sűrű fellegeket.

Ma nyolcvan éve Aradon tizenhárom nagy és nemeslelkű magyar ember, a szabadságharc tizenhárom hős tábornoka szégyenletes és becstelen halált szenvedett.

Megrendítő e tizenhárom hős utolsó éjszakájának története. Amint leszámolnak önmagukkal, számadást tartanak Istennel, elbúcsúznak szeretteiktől, hazájuktól.

Sujánszky, minorita páter, ki az utolsó éjszakán vigasztalójuk volt, azt mondja róluk, hogy valami oly szellemi, oly földöntúli kifejezés volt az összekulcsolt kezekkel imádkozó tábornokok szemében, hogy ő teljesen feledve állását, szenteket látott maga előtt s szinte zokogva imádkozott hozzájuk.

Aki becsületesen és tisztán élte egész életét, — írja Lázár Vilmos ezen az éjszakán, — az nyugodtan tud meghalni, ha ártatlanul is, mint én.

*