Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1928

5. A cserkészcsapat 1. nyilvános előadása, január 20-án d. u. 5 órakor. í. Prológus. Elmondta Maier András IV. B. o. t. 2. A nagy­táborról való beszámoló előadás. Felolvasta Pildner György. 3. Hogyan készültünk a nagytáborra? (Rövid jelenet.) írta és elő­adta: Kubacska Ferenc, Orbán Ferenc, Pildner György. 4. Az ausztriai mozgótábor beszámolója, vetített képekkel. Előadta Kubacska Ferenc. 6. Március 15-iki nemzeti ünnep, cl. e. 9 órakor. 1. Kossuth-induló, előadta a zenekar, Oppel Imre tanár ve­zetése alatt. 2. Agyagfalvi Hegyi István: Új március, szavalta Szegő Gyöi'gy VII. o. t. 3. Ünnepi beszéd, mondotta dr. Reimport Elek tanár. 4. Talpra magyar, énekelte a vegyeskar, Oppél Imre tanár vezetésével. 5. Arany: Rendületlenül, szavalta Scholtz László VIII. o. t. 6. Szózat, énekelte a közönség és az ifjúság. .7. A cserkészcsapat II. nyilvános előadása (vidám est) április 14-én d. u. 7 órakor. 1. Prológus. Elmondta Orbán Ferenc. 2. A piócák szigete. (Kirándulás a Velencei-tóra.) írta és felolvasta Laszgaílner Guidó. 3. A néma zenész. Szereplői voltak: Horváth Károly, Szandtner Egon és Binder Tibor VIII. o. tanulók. 4. Miss Ara­bella, a kötéltáncosnő. Bemutatta Krajnyák Géza VII. o. t. 5. Egy gondolat bánt engemet. (Paródia.) Szavalta Jagyugy Pál Vili. o. tanuló. 6. A zenebohóc. Előadta Orbán Ferenc. 7. A leghelye­sebb farkaskölyök éneke. Laszgaílner Guidó és kis társai. 8. Csirkefogó-gazember. (Jelenet.) Előadták: m. Kovács Jenő és Laszgaílner Guidó. 9. Állatquártett. Énekelték: Kappal Herbert, Kendeh-Kirchknopf György VI. o. t., Knuth Károly IV. A. o. t. és Laszgaílner Iván VII. o. t. Karmester: Cservenka Andor. 8. .4 Dal- és Zeneegyesület II. hangversenye ápr. 20-ikán este 7 órakor. 1. a) Kossuth-induló. b) Régi magyar tánc. Előadta a zene­kar. 2. Dohnányi: a) C-dur rapszódia, b) Induló. Zongorán elő­adta: Fehér György VI. B. o. t. 3. Köveskuti-Halasy: A vén kuruc. Melodráma zenekarkísérettel. Szavalta: Jagyugy Pál VIII. o. t. 4. Magyar dalok. Énekelte a gyermekkar. 5. Hubay: a) Hullámzó Balaton, b) Magyar népdal. Hegedűn előadta: Glosios Tibor VIII. oszt. tanuló. Zongorán kísérte: Faragó László VIII. o. t. 6. Ma­gyar népdalok. Énekelte a vegyeskar. 7. Erkel-Bőhm: Bánk-bán egyveleg. Előadta a zenekar. 8. a) Liszt: V. Magyar rapszódia, b) 6 81

Next

/
Thumbnails
Contents