Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1927
A gimnáziummal kapcsolatos Evangélikus Internátus. Az evangélikus nevelés terén és iskolánk életében fontos szerepre hivatott új intézménynek élete hivatalosan 1927. szept. 16-án kezdődött. A nagytiszteletű egyházi tanács, a tanári tesIX. tület s a növendékek jelenlétében ezen a napon avatta fel s adta át rendeltetésének dr. Raffay Sándor bányakerületi püspök űr. Az ő magasszárnyalású avató beszédén kívül dr. Németh Ödön, iskolafelügyelő úr, dr. Hittrich Ödön, gimn. igazgató úr s az intézeti eforus beszédei egészítették ki az avató ünnepség műsorát. Közreműködött az ünnepségen a Dal- és Zeneegyesület énekkara is Oppel Imre tanár vezetésével. Az internátus fennállásának első évében 21 gimnáziumi tanuló számára nyújthatott otthont. Felvétetett: július havában 17. Ezek közül 2 a nyár folyamán anyagi okokból visszalépett. 43