Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1926

Miért ép e 400 éves seb oly mély, oly teljesen begyógyulni nem tudó? Trianon is ilyen mélyen székelő fekély a nemzet testén?

Én azt merem hinni és vallani, hogy nem! Építem pedig az én bizodalmamat történelmünk tanulságaira.

Világos után is részekre szaggatták a hazát és a talpra- állás aránylag gyorsan és majdnem teljes sikerrel történt. Ennek legfőbb okai a következők:

A szabadságharcot a reformkor előzte meg, ezeréves történelmünknek talán legvonzóbb korszaka, nagy föllendülés ideje. Másodszor a szabadságharc erőkifejtése becsületet szerzett nemzetünknek mindenütt, ahova csak híre eljutott. Végezetül pedig az elnyomatás idején a nemzet nagy tömege egységes, tömör sziklaként feszült az önkényuralom súlya ellen és állhatatossága végre is diadalt aratott.

A mohácsi összeomlást elszomorító körülmények kisérték. Történelmünk legsivárabb kora előzte meg. Gyenge királyok, romlott urak, embertelenül elnyomott parasztok. A hadügy, pénzügy állapota, a közerkölcsiség egyaránt vigasztalan. A mohácsi csatasíkon ugyan elszántan, vakmerőén rohant halálba a kicsiny magyar sereg, de az urak nagy többsége távol maradt az élet-halál harctól. A bátor és önfeláldozó vérontás így meddő volt, úgy lett mint azt Tömöri érsek előre érezte, előre jósolta. Az ő makulátlan alakja egyre jobban kimagaslik a kortársak sötét hátteréből. Ennek a tisztalelkű barátnak a keresztyéni erénye úgy tündöklik a nagy éjszakában, mint négy századdal később, a fejvesztett összeomlás idején, Tisza István gróf férfias alakja. Mintha mindakettőt vigaszul adta volna a Mindenható a magyarnak.

Mohács után még sokáig nem tud összefogni a nemzet, a pártvillongás a megrendítő csapás után is folyik tovább. A gyógyulás ott indul meg, ahol a süllyedés a legnagyobb volt. A reformáció önt új hitet a csüggedőkbe, általa kap szárnyra a nemzeti műveltség. Ebből a rügyből fakadt áldott bimbózásnak az új élet.

*

Forduljunk most hasonló kérdéstevéssel jelenünk katasztrófájához ! Minő volt a nemzet magatartása a nagy csapás előtt ?

A kiegyezést követő félszázad az erőgyűjtés kora. Nincsen ugyan a reformkor páratlanul álló nagy férfiaihoz hasonló nemzedék, de közállapotaink távol állanak a Mohácsot megelőző sülyedéstől.

A nagy égzengés, a világháború idején a nemzet még fokozottabban teljesítette kötelességét, elsősorban állta meg a helyét a magyar katona.

Csak, ami közvetlenül utána következett, az az év, félő, hogy mindvégig nemzedékünk sötét szégyenfoltja marad.

20