Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1926
szül, a bányakerüíeti iskola-bizottság és belmisszió elnöke, az egyet, tanügyi bizottság előadó-jegyzője, az evang. tanáregyesületnek megalakulása óta egyik vezérférfia. Életpályájának szép harmóniája szertefoszlott hazánk katasztrófájával ; eljöttek a lemondás, sőt nélkülözés évei. Utazgatásról, nemesebb élvezetekről szó sem lehetett, de mindez eltörpült amellett, hogy összeomlott az a magyar világ, melynek lassú erősödését oly féltő figyelemmel kisérte. És ime a gyász éveiben is találkozott vigasztalás, a költészet jótékony múzsája sokat felejtet a jelen sivárságából. 1924-ben jelent meg első verskötete „őszi virágok“ címén, eredeti versek és fordítások. Aki egy életen át annyi szépet vett föl leikébe olvasmányai, megfigyelései révén, annak csordultig telt szíve íme túlbuggyant és most ontja belseje gazdag tartalmát. Iskolánk hősi halottai emlékének ajánlotta föl első költői gyűjteményét, az emlékmű létrejöttében neki van a legnagyobb érdeme. Ő volt a leleplezés ünnepi szónoka és bizton hisszük, hogy iskolánk falai nem utoljára hallották a megszokott hangot. Szigethy Lajos megszűnt hétköznapi munkánk osztályosa lenni, de tudjuk, velünk marad örömünkben, bánatunkban. Testvériskolánkban, a most újjáalakuló evang. leánykollégiumunkban, melynek megalakulási évében ő volt az igazgatója, tovább ellátja óráit. Irodalmi tevékenysége fokozott erővel buzog. 1925-ben adja ki Meyer K. F. válogatott költeményeinek fordítását. A nagyenyedi albumban az iskola történetének megírását az ő avatott tollára bízták, Goethe-fordításai most hagyták el a sajtót, Schiller-forditásai kéziratban készek; az evang. tanáregyesületben 1923 óta elnökünk. A felnőttek tanárává emelkedett „Luther lelke“ című eddig kétkötetes, talán legjellemzőbb alkotásával. Ezek a kötetetek az egész magyar evangélikus világ kedves olvasmányai, írójuk gazdag tudása, vonzó költői köntösbe öltöztetve ebben a művében ragyog legjobban. Búcsúzóul további friss munkakedvet kívánunk még hosszú éveken át. Bárcsak életművének harmonikus befejezéséül még egyszer számba vehetné a felszabaduló magyar tájakat és elmondhatná kedves költőjének általa fordított versével: Maradt édes vigasztalása : . . . Övéit megszámlálva látja, Megvan, meg, mind a drága fő. Dr. Koch István. 16
