Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1926
érték gyanánt. Mától fogva elmondhatjuk iskolánkról is, mint nemzetünkről, hogy híven őrzött kincse egy szentelt fájdalom. Vezércsillagok: mert lerázva mindent, ami bennük földi, éltető eszmévé finomultak. Munkatársak, részesei a tanárok áldott munkájának. Milyen könnyű és édes lesz a boldog és integer Magyar- ország áldott napjaiban ez iskola tanárának munkája, mikor majd — mint ez az emlékmű is jelzi, vele együtt az ötvennégy hősnek geniusa is vezeti az ifjú tanítványt az eszmék útján Istenhez. Szinte hallom, hogy a vallá^tanár, ha majd iskolánk szép hagyományénak hódolva újra és újra Isten legfőbb törvényéről, a szeretetről beszél, erre az emlékre utal, mely azt bizonyitja, hogy a szeretet erősebb a halálnál. A történelem tanára, elvezetvén tanítványai lelkét a római Colosseumba, elmondja, hogy a keresztyén vértanuk mikép véreztek nyolcvanhétezer könyörtelen római szempár láttára. De nem hiába véreztek. Ma a véráztatta aréna közepén ott ragyog a nagy Mussolini által újra felállított .hófehér kereszt: a vértanuk eszméi győzedelmének emlékjele. És elmondja majd a történettanár, hogy a mi ötvennégy és velük együtt még tiz- ezerszer ötvennégy vértanunk is elhullott a világaréna porondján : az úgynevezett művelt Nyugat embermillióinak szemében pedig nem csillant fel a részvét könnye. De azóta győzött az igazság! És a Trianoni béke romjain ott ragyog a mi ártatlanságunk és diadalunk jelképe, a hófehér kereszt. A görög nyelv tanára magyarázza majd a világirodalom legtömörebb és legszebb epigrammáját, amit magyarra így próbálok fordítani: „Vándor! a spártaiaknak vidd meg a hírt, hogy emitten fekszünk, s teljesedett így a parancsolatuk.“ És elmondja, hogy ez az ötvennégy hős tanítvány nem bújt ki a kötelessége alól. Ifjú, meleg életét, intelligenciájának abszolút értékét odaadta, hogy hazája törvénye beteljesedjék. A latin nyelv tanára ennek az ötvennégy hős fiúnak szájába adja majd Mucius Scaevolának azt a gyönyörű kijelentését: „Longus post me ordo, idem petentium decus.“ Hosszú sora legyen, ha kell, azoknak, akik a mi dicsőségünkre töre- kesznek. A filozófia tanára, beszélvén a Kant-féle categorikus im- perativusról, erre az ötvennégyre mutat rá, hogy ők érezték categorikus, ellenállhatatlan erejét az isteni parancsszónak: „a haza minden előtt.“ A szépség tanára milyen szerencsés lesz. A szépet nem csupán vetítőgéppel, vagy könyvekben mutatja meg, hanem az eleven valóságban. Hiszen a jövendő Baedeckere, a mi gyönyörű Vilma királynő-úti lutheránus kolóniánkról szólva, három műremeket csillagoz majd meg. Egyik ez a gótikus templom, Pecz Samu művésziekének kivirult kőrózsája. A másik az aranykeretbe foglalt drágakő, a Benczúr Gyula oltárképe. És 11
