Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1925

14 ISKOLÁNK AZ 1925—1926. ISKOLAI ÉVBEN. 11. Az iskolai év lefolyása. Az iskolai munka a szokott időben kezdő­dött a javító-, pótló- és magánvizsgálatokkal, szeptember 2. és 3. napján beírtuk még azon tanítványainkat, akik júniusban nem iratkozhattak be és akik még utólag jelentkeztek felvételre. Szeptember 4-én nyitottuk meg ünne­pélyesen az iskolai évet, 5-én pedig megkezdtük a tanítást és azt zavar­talanul folytattuk a tanév végéig. A tanítást a Vili. osztályban május 14-én fejeztük be, a többi osztályban pedig június 9-én. Az évvégi összefoglalá­sokat június 11—17. napjain tartottuk, közben az érettségi szóbeli vizsgála­tokkal június 15—21-én. Június 24-én fejeztük be az évet a záróünneppel és ezután osztottuk ki a bizonyítványokat. Változások a tanári testületben. Tanári testületünk egyöntetű mun­kásságát az elmúlt tanévben többféle személyi változás befolyásolta. Dr Serédi Lajos halálával megüresedett tanszékre egyházaink Képviselőtestülete Ihász József okleveles tanárt alkalmazta óraadóul, ugyanilyen minőségben látta el a Rátz László nyugalombavonulása folytán fennmaradt mathematikai órákat Demeter János szakvizsgázott tanárjelölt. Rátz Lászlónak intézetünkből való megválása iskolánkra nézve úgy általános pedagógiai, mint mathematikai szempontból nagy veszteség, leendő utódjaira nagy feladat vár, hogy az ő megüresedett tanszékét minden tekintetben méltóan töltsék be. Neki mi is szívből kívánjuk, hogy a jól megérdemelt nyugalmat sok éven keresztül jó egészségben élvezhesse és nagyértékű pedagógiai, tudományos munkásságát egyházunk és hazánk javára még sokáig, lankadatlan buzgósággal folytathassa. Tanítványainak hálája megható módon nyilvánult meg iránta. Vili. osztály­beli tanítványaink, kiket a múlt évben Rátz László még mathematikára tanított, 8 millió koronát gyűjtöttek s ez összegen szeretett tanáruk arcképét lefes­tették iskolánk tanári tanácskozóterme számára, ahol múlt évben helyeztük el Dr Böhm Károly és Góbi Imre egykori igazgatók olajfestésű arcképeit. Rátz László arcképét Kunwald Cézár festőművész, iskolánk egykori növendéke festette meg. Búcsúzni készül iskolánktól Dr Szigethy Lajos kartársunk, aki iskolánk­nál 1897-óta mint rendes tanár működvén, előbbi, Eperjesen töltött éveivel szolgálati idejét betöltötte s ennek folytán nyugdíjaztatását kérelmezte. Vele is tekintélyes tagjától válik meg testületünk. A tanuló ifjúsággal való szeretetteljes bánásmódja, nagy tudománya, széleskörű műveltsége oly tulajdonságai voltak, melyek minden tanárnak csak jó hírnevet szerezhetnek. Szép ünnepi szónok­latai, jeles tankönyvei fényesen hozzájárultak a protestáns öntudat fejlesztésé­hez. Reméljük, hogy irodalmi és egyházi munkásságát még szép sikerekkel fogja folytatni. Beszédei közül különösen emékezetes az, melyet a jubileumon mondott, mert ebben sürgette már a hősök emléktábláját, melynek megvalósi-

Next

/
Thumbnails
Contents