Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1924

Dr SERÉDI LAJOS.

Egy májusi estén dőlt ki közülünk, amint a gyászjelentés írta, tanárságának harminckilencedik esztendejében. Mindenki, akinek van fogalma a testet-lelket emésztő pedagógiai munkáról s aki elfogulatlan értékelője a nevelés eredményeinek, megállapíthatja önmagában, hogy 39 esztendő mennyit jelenthet fáradságban és értékben: Majdnem négy évtizeden át táplálni saját lelkének tüzével az egymást felváltó nemzedékek lángjait, adni szeretettel és buzgalommal azoknak a kincseknek feleslegéből, melyeket magának felhalmozott s tenni ezt csendben, szinte észrevétlenül. Harminckilenc esztendő alatt el lehet fáradni. Ö is fáradt volt, állandóan készülődött tőlünk. Minden szeptemberben azzal köszöntötte az iskola falait, hogy ez lesz a búcsú esztendeje s azután megy élvezni a pedagógiai munkában megfáradtaknak olyan ritkán jutó nyugalmat. Készülődött, de nem tudott elmenni, nem engedték a megszokott falak, a vig gyermeklárma, melynél kedvesebb nem volt semmi előtte. Maradt, míg aztán egyszer hirtelen, váratlanul, búcsúzás nélkül kellett távoznia tőlünk örökre. Délelőtt még egy ausztriai falu árnyas fasoráról álmodozott, este már lelke a boldog mezőkön járt s harmadnapra teste is ott pihent a kere- pesiúti temető akácai alatt.

Pályája elejére, mely Veszprémből kiindulva Pannonhalmára, . a bencés főiskolára, majd a győri bencés főgimnáziumba vezetett, mindig szeretettel emlékezett vissza még akkor is, mikor más utakra indult. Evangélikus egyházunknál, Eperjesen kezdte pályáját, abban az iskolában, melynek sarkát mártírok szobra díszíti. Nyolc év múlva a pozsonyi líceumban folytatta. Újabb két év múlva, 1896-ban került iskolánkhoz, hol 29 évig tanított és nevelt buzgalommal és szeretettel. Tanítványaihoz való viszonyát mindig a legnagyobb és el nem titkolható szeretet jellemezte. A gyermekek igazi megértője, terveiknek hű méltányolója, tévedéseiknek őszinte megbocsátója s állandó barátjuk volt mindig. Gondja volt rá, hogy tanítványai lelkében ébressze és ápolja az iskola iránti hála nemes érzését. Szinte évről-évre szaporodtak iskolánk falain azok a klasszikus képek, melyeket tanítványai az ő buzdítására iskolánk iránti hálájuk és ragaszkodásuk jeléül a falakon elhelyeztek. Szívből együtt tudott örülni a gyermekekkel, az udvarról felhallatszó vidám zsivajt oly igazi boldogsággal tudta hallgatni.