Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
56 5. §. A vándordíjas verseny a Magyar Úszó Szövetség mindenkori általános rend- és versenyszabályai szerint bonyolítandó le, ettől való eltérés minden körülmények között tilos. 6. §. Szabálytalanság vagy súlyos sportszerűtlenség esetén a rendező bizottságnak jogában ál! úgy egyes játékosokat, mint egyes iskolák egész reprezentatív csapatát is a versenyben való további részvéteiből kizárni. Egyes játékos vagy bizonyos meghatározott időre, vagy esetleg végleg is eltiltható az e vándordíjért való versenyekben való részvételtől s az ilyen határozatról az illető növendék iskolája hivatalosan értesítendő. Az iskola egész csapata csakis az illető iskolai év folyamára zárható ki a versenyből. 7. §. A vándordíj a győztes csapat iskolájának a következő tanév folyamára birtokába jut és érte az iskola teljes felelősséget vállal. A vándordíjban győztes csapat iskolája a verseny folyamán színeiben résztvett összes játékosok neveit tartalmazó oklevelet nyer. A győztes csapatban résztvett játékosok mindegyike és a győztes iskola tornatanára szintén oklevelet kap és a jövő évi döntő mérkőzés napjáig jogosult kis piros-fehér szalagjelvényt viselni. Az alapítók kötelességüknek tartják és kilátásba helyezik, hogy minden esztendőben gondoskodnak arról, hogy a győztes középiskolák plakettel vagy más megfelelő emléktárggyal, a győztes iskola játékosai és tornatanára pedig lehetőleg éremmel jutalmaztassanak. A játékosok közül oklevélre és esetleg éremre azonban csak azok tarthatnak igényt, kik az iskola színeit legalább két ízben képviselik.