Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
44 A közgyűlésről jegyzőkönyv vezetendő, amely a közgyűlésen résztvett tagok felsorolását és a közgyűlés lényeges mozzanatait tartalmazza. A jegyzőkönyvet az elnök, a jegyző és az elnök által a közgyűlésen felkért két jegyzőkönyvhitelesítö írják alá. 13. §. A választmány az egylet tisztviselőiből és legalább 20, de legfeljebb 30 megválasztott és a mindenkori tanári kar által egy évi időtartamra kiküldött 3, választás alá nem eső tagból áll. A rendes közgyűlés a tisztviselőket és a választás alá eső választmányi tagokat együttesen a legközelebbi rendes közgyűlésig folyó időszakra szótöbbséggel választja meg A rendes közgyűlésen 10 választmányi póttag is választandó, akik szükség esetén a választmány által, a rájuk esett szavazatok sorrendjében hivatnak be. A választmány üléseit negyedévenként egyszer és valahányszor legalább két választmányi tag kívánja, az elnök, vagy akadályoztatása esetén az általa kijelölt alelnök a választmányba tartozók egyénenként való értesítése útján hívja össze. A választmány ülése határozatképes, ha a hivatalbóli és választott tagok összességének legalább egyharmada jelen van. A választmány az egyletnek minden egyenesen hozzá utasított, valamint egyéb, a közgyűlésnek fenn nem tartott ügyeiben az alapszabályok és a közgyűlési határozatok értelmében felelősség terhe alatt határoz; az egylet vagyonát kezeli; az egyleti tisztviselők működését ellenőrzi; az alapszabályok megtartása felett őrködik; működéséről a közgyűlésnek számot ad és annak úgy a lefolyt év zárszámadását, mint a következő év költségvetését bemutatja; saját kebeléből, avagy tagok bevonásával a szükséghez képest bizottságokat létesít, amelyekre teendői egyrészét átruházhatja. A választmány határozatai eilen 15 napon belül a közgyűléshez fellebbezésnek van helye. A választmány utalványozási joga legfeljebb 1000 aranykorona erejéig terjedhet. A választmány üléseiről jegyzőköny veendő fel, amelyet az elnök és az elnök által felkért jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyvhitelesítő ír alá. 14. §. A számvizsgáló bizottság 3 tagból áll és a közgyűlés által 1 évi időtartamra választatik. Feladata az egyesületi vagyon kezelésének felülvizsgálata. Tagjai megbízásuk időtartama alatt a választmánynak tagjai nem lehetnek és egyleti tisztséget be nem tölthetnek. A számvizsgáló bizottság tagjai megbízatásuk időtartama alatt a pénzkezelést bármikor megvizsgálhatják, a számadási év lezártával pedig az évi zárszámadást és a pénzkezelésre vonatkozó okmányokat, naplókat és egyéb iratokat részletesen megvizsgálni és vizsgálataik eredményéről a közgyűlésnek írásban jelentést tenni tartoznak. Amennyiben évközben észlelnek valamely szabálytalanságot, azt az elnökségnek, fontosabb esetekben pedig a külön összehívandó rendkívüli közgyűlésnek bejelenteni kötelesek. 15. §. Az egyesület tisztikara az elnökből társelnökökből, alelnökökből, jegyzőkből, pénztárosokból, ellenőrökből és gondnokból áll. Az elnök a közgyűlés és a választmány ülését összehívja, üléseiken elnököl, szavazategyenlőség esetében döntő szavazattal bír; az egyletet hatóságok és harmadik személyek irányában képviseli; az egylet irományait, pénztárát és egyéb vagyonát bármikor megvizsgálhatja és általában az egylet érdekei felett őrködik. Az elnök utalványozási joga legfeljebb 200 aranykorona erejéig terjed. Az elnököt akadályoztatása esetén az általa kijelölt sorrendben a társelnökök és alelnökök egyike helyettesíti, minek során az illetőt mindenben az elnök jogai és kötelességei illetik meg. Az elnök, a társelnökök és az alelnökök alkotják az elnökséget, amely a választmány teendőit előkészíti és az elnököt teendőiben támogatja. A társelnökök száma 3, az alelnököké 6.