Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
19 Dr Böhm Dezső a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr hozzájárulásával immár harmadik éve van szabadságon s a Veres Pálné evangélikus leányintézetet vezeti a legszebb sikerrel és eredménnyel. A miniszter úr egyházunk kérelmére 157,199/923. V. sz. leiratában hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti ág. h. evangélikus főgimnázium tanári létszámához tartozó Dr Böhm Dezső tanár, a testületben való meghagyása mellett, a Veres Pálné leánynevelő intézethez igazgatóvá beosztassék és hogy az ág. h. evangélikus főgimnáziumnál egy új rendes tanári állás szerveztessék. Tanári testületünk erre az új magyar-latinszakos állásra Dr Remport Eleket ajánlotta, aki már három év óta, mint helyettes tanár, szép sikerrel működik intézetünkben. Renner János kartársunk a m. kir. pénzügyminiszter és a vallás- és közoktatásügyi miniszter urak hozzájárulásával harmadik éven át volt szabadságon a londoni D’Arcy-féle társaság szolgálatában s ez évben Elő-India Khaipur tartományában vett részt az Eötvös-féle torziós ingával végzett megfigyelésekben. A jövő tanévben azonban már folytatni fogja tanári munkásságát főgimnáziumunkban. Helyettese ebben az évben is Kollár Aladár volt, aki helyettesítő munkáját buzgósággal és szeretettel végezte, amiért neki itt is hálás köszönetét mondunk. Ihász József okleveles tanár az igazgatói irodában működött, a megszaporodott írásbeli munkálatok végzésében segédkezve. Főgimnáziumunkat báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő úr Dr Raffay Sándor bányakerületi püspök úr és Dr Mágócsy Dietz Sándor úr, az egyetemes tanügyi bizottság elnökének társaságában április 2-án meglátogatta. Látogatásuk emlékezetes eseménye marad iskolánk évkönyveinek. Dr Pintér Jenő tankerületi kir. főigazgató úr, mint miniszteri megbízott, május 6. és 8. napjain látogatta meg iskolánkat s az utóbbi napon tartott értekezleten teljes megelégedését fejezte ki iskolánkban szerzett tapasztalatai felett. Kemény Lajos fasori lelkészünk beiktató ünnepélyén, december 23-án, örömmel vettünk részt; ez ünnepi alkalommal főgimáziumunk Ifjúsági Dal- és Zeneegyesülete közreműködött a templomban és dísztermünkben Bella L. I. lelkésziktató kantátájának előadásában Morascher Hugó karnagy vezetése alatt. Új lelkészünknek kívánjuk, hogy évek hosszú során át az evangélikus ifjúságot mindinkább nagyobb számban vehesse fel egyházunk felnőtt tagjai sorába. Április 7-én résztvettünk a budapesti középiskolai tanulmányi verseny eredményének ünnepélyes kihirdetésén a Piaristák főgimnáziumában. Dr Pintér Jenő tankerületi főigazgató úr e versenyek életbeléptetésével nagy mértékben növelte az ifjúság buzgalmát, mert a győztesek megjutalmazása az illető ifjak életében oly esemény, amelyre mindig örömmel fognak visszaemlékezni. Az idén iskolánk a győztesek sorában ötödik lett, míg tavaly harmadik volt. Az elmúlt évben négy tanítványunk öt jutalmat kapott. A mostani 2»