Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
8 és pedig a múlt század legelején közös templomot, simultaneumot kívántak emelni, a negyvenes években pedig egyesült erővel akartak protestáns főiskolát alapítani. Az együttes munkálkodás gondolata mindkét ízben evangélikus elődeinktől indult ki. 1796-ban a pesti Helvét Confessiót tartó szent ekklézsia tagjai a dunamelléki kerület consistoriuma, közgyűlése elé kérvényt terjesztettek, melyben előadták a következőket: „örömmel fogadtuk az evangélikusoknak a közösen építendő és használandó templom iránt tett ajánlatát s velük a következő egyezségre léptünk: a templom közakarattal s egyenlőképen megoszló költséggel építtetik, az isteni tisztelet évenként alterálandó órában tartatik, a református lelkészlakás építésének, a református paptartásnak költségeit a reformátusok viselendik, a templom elkészültéig a reformátusok isteni tiszteletüket az evangélikus parokhia — iskolahelyiségnek szánt — földszinti nagytermében tartandják s annak tartását most mindjárt elkezdik“. A szép terv azonban nem valósult meg, részben azért, mert e tekintetben maguk az evangélikusok közt sem volt egyetértés; különben a protestáns világi vezérférfiak készek lettek volna az unióra, de a lelkészek s különösen a szlávajkúak ellenezték. Nehéz is lett volna két confessió és három nemzetiség közt az istentisztelet rendjében és beosztásában igazságot tenni. Az is aggodalmat keltett, hogy esetleg az unionisták kiestek volna az 1790/91-iki XXVI. t.-cikk által biztosított jogokból. A legfontosabb érv azonban gróf Ráday Gedeon nyilatkozata volt, aki kijelentette, hogy „a pesti templom nem a pesti református lakosok, hanem a haza temploma leend“. A haza nagy gondolata öltött testet református elődeink templomépítő törekvésében, míg nyelvileg elkülönült evangélikus elődeink a gyülekezetek körében mozogva csak annyit tűztek ki célul, hogy a pesti gyülekezet a hazai többi evangélikus gyülekezet előtt úgy tűnjék fel, mint „Mustergemeinde“. Mielőtt a templomépítésre áttérnénk, egy mozzanatot kell kiemelnünk, nevezetesen azt, hogy evangélikus gyülekezetünk belső életét többízben sajnálatos viszályok zavarták, míg református testvéreink békés egyetértésben végezték munkájukat. Elődeink között az első nagyobb nézeteltérést az okozta, hogy két párt alakult a gyülekezetben, a templom pártja és az iskola pártja. Molnár János első lelkész azt sürgette, hogy a templomot minél előbb fel kell építeni; vele szemben Schedius iskolafelügyelő és Liedemann kurátor azt kívánták, hogy a gyülekezet előbb minden anyagi erejét az iskola fejlesztésére fordítsa és csak azután fogjon a templomépítéshez. A másik két nagy viszály a tótok miatt támadt a gyülekezetben. Az első 10 évig tartott, a második 5 évig. Az első Kollár lelkész személye körül forgott és 1834-ben végződött be, a másik vita a Józsefvárosi (Rákóczi-úti) telek miatt folyt s 1854-ben fejeződött be azzal, hogy a tótoknak használatra átengedték a telket. Elődeink eljutván a templomépítésig, nem hallgathatjuk el azt, hogy alig épülhetett volna fel a két templom, ha az Úr
