Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1917

25 Minek hiteléül az alapítólevelet három eredeti példányban állítottam ki. Az alapítólevél egyik példánya a budapesti Deák-téri ág. hitv. ev. testvéregyházak levéltárában őrzendő meg, másik példánya a budapesti ág. hitv. ev. egyházmegyéhez terjesztendő fel, a harmadik pedig az alapítványi hatóság elfogadási záradékával «llátva nekem adandó ki. Kelt Budapesten, 1917. évi október hó 2-án. Kanitz Vilmos s. k. A budapesti Deák-téri ág. hitv. ev. testvéregyházak képviselő­testülete 1918. évi január hó 12-én tartott ülésében a fenti alapít­ványt köszönettel elfogadta, az alapít ólé vél rendelkezéseit jóvá­hagyólag tudomásul vette és az alapítvány vagyon állagának fenn­tartását illetőleg szavatosságot vállal. Kelt Budapesten, 1918. évi február 25-én. Dr. Zsigmondy Jenő s. k. Broschko Gusztáv Adolfs, k. közfelügyelő. lelkészelnök. Dr. Liedemann Frigyes s. k. (P. H.) főjegyző. IV. Alapítólevél. Alulírott Wígner Antal és neje szül. Einhorn Erzsébet abból & reánk nézve örvendetes alkalomból, hogy a budapesti ág. hitv. ev. főgimnázium ötödik osztályába járó Jenő fiunk ez évben két ízben részesült jutalomdíjban, indíttatva érezzük magunkat, hogy a nevezett főgimnázium tanulóifjúsága javára egy ösztöndíj-alapít­ványt létesítsünk. Alapítványunkra vonatkozólag a magyarországi ég. hitv. ev. egyházegyetem által alkotott és az alapítványokról szóló szabály- rendelet 18. és következő §-ai értelmében a következő alapítólevelet állítjuk ki. 1. Az alapítvány neve : «Wígner Antal és neje ösztöndíj- alapítványa». 2. Az alapítvány célja, hogy annak évi kamatai minden évben egy vagy több arra a tanári kar által érdemesnek tartott -árva vagy félárva tanulónak adassanak ki és pedig vallásra való tekintet nélkül. 3. Az alapítványi hatóság a budapesti Deák-téri ág. hitv. ev. testvéregyházak képviselőtestülete. 4. Az alapítvány vagyonállaga 1000 K névértékű 6%-kal kamatozó hadikölcsönkötvény, amely a budapesti Deák-téri ág. hitv. ev. testvéregyházak által megállapított pénztárkezelési szabá­lyok szerint kezelendő. 5. Az alapítvány vagyonállaga a budapesti Deák-téri ág. hitv. ev. testvéregyházak egyéb alapjaival együtt ezidőszerint az ■egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárnál van letétbe helyezve.

Next

/
Thumbnails
Contents