Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1917

* valósítható meg. A Diák-Otthon sem jöhetett létre mostanáig, mivel az első félévben még az Istvón-úti főgimnázium foglalta el délutánonként helyiségeinket. A Diák-Otthon céljaira szolgáló 6000 koronából 1400 koronát öt tanuló ebédsegélyére fordítottunk. Ezen öt tanuló a következő : Mráz Gusztáv, Pfahler József VIII., Garay Ödön VII., Nádaskay Adolf VI., Prúner László IVa. A jövő tan­évre azonban, amint tervezzük, meg fog nyílni a Diák-Otthon. A tanári testület vezetőnek Dr. Hittrich Ödön igazgatót válasz­totta meg, aki annak idején tudatni fogja a tanuló ifjúsággal a fölvétel módozatait. A Kéller Terézia-alapítvány tőkéjének egy tekintélyes része a nagylelkű hagyoinányozónak az alapító levélben (1915—16. évi értesítőnk 35. 1.) kifejezett akarata szerint iskolánkkal kapcsolatos evangélikus internátusi alap létesítésére van fenntartva. Az e célra szánt összeg tekintélyes ugyan, de a nagyszabású intézmény­nek csak az alapját veti meg, a terv megvalósítása még a jövő feladata. Amikor fölhívjuk iskolánk jóakaróinak figyelmét erre az intézményre, mely a magyar középosztály gyermekeit van hivatva fölkarolni, tesszük ezt abban a reményben, hogy intézetünkről való hálás emlékezésüknek jövőre az internátusi alapnak alapítvá­nyokkal való gyarapításával fogják tanujelét adni, amikép a múlt­ban úgy létesültek tanulmányi ösztöndíjaink, amelyekkel iskolánk immár oly gazdagon el van látva. 12. Uj alapítványaink. Mostani értesítőnkben közöljük a Hazay-ala pit vány alapítólevelet, mely szerint az idei záróünnepen ki fogjuk adni a 12 százkoronás ösztöndíjat. Ki fogunk adni még két 120 koronás ösztöndíjat is az ifjúság által dr. Hazay Olivér emlékére gyűjtött ösztöndíjalapból, melynek alapítólevelét csak jövőre kö­zölhetjük. A Sfcrasser-féle hadi-emlékösztöndíjat, két 450 koronás jutalmat, szintén kiadjuk a záróünnepen, az alapítólevelet azonban csak jövőre közölhetjük. A Fonyó-, Kanitz-, Wígner- és Wol- finger-féle alapítólevelek tanúságai annak a szoros együttérző viszonynak, mely összefűzi iskolánkat régi és új tanítványaival, valamint azok szüleivel és testvéreivel. 13. Sífutó-tanfolyam. A tél folyamán a honvédelmi minisztérium tizenöt pár sít, ugyanannyi botot és hószemüveget bocsátott díjta­lanul az intézet rendelkezésére. Január hóban a szénszünet alatt sífutó tanfolyam rendezéséhez fogtunk, melyre a tanulók közül tizenketten jelentkeztek. A Magyar Sí-Szövetség Barcza Imre urat, a Kereskedelmi és Iparkamara főkönyvtárosát küldötte ki oktató­nak, a tanári testületből dr. Loisch János vállalta az oktatói teendő­ket, aki korábban résztvett á közoktatásügyi minisztérium által 20

Next

/
Thumbnails
Contents