Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1917
16 Tanítványainkban iparkodtunk ápolni és megerősíteni a vallásosságot és hazászeretetet. A háború alatt ebben a tanévben tarthattunk ismét nyilvános tanítást, minthogy ennek pedagógiai célszerűségéről több tekintetből meg vagyunk győződve s a jövőben is rajta leszünk, hogy az elkezdett módon folytassuk. Április 18-án tartott nyilvános órát dr. Lósonczi Zoltán a III ^4 osztályban német nyelvből, melyet az utána következő módszeres értekezleten tárgyaltunk. 5. Besorozott tanítványaink. 1900-ban született tanítványaink közül a VIII. osztályból besoroztatott 10, a Vll-ből 4. A tanfolyam befejeztével március 7-én megtartott hadi érettségi vizsgálatnak eredménye következő volt : Detre Pál jelesen érett, Freund Sándor jól érett, Ili is clr István érett, Schuszter András Tibor jól érett, Somogyi Endre jelesen érett, Springut Jenő érett, Steiner Pál érett, Vajda Miklós érett, Varga László érett. Egy tanuló latin nyelvből a folyó tanév végén főgimnáziumunkban leteendő javító érettségi vizsgálatra utasíttatott. Ugyanekkor kapták meg besorozott VII. osztálybeli tanítványaink is osztály bizonyítványaikat, névszerint Garay Ödön, Hári Andor, Jeszenszky Árpád, Zerkowitz Andor. E négy tanítványunk felvétetett a VIII. kér. m. kir. állami főgimnáziumban szervezett hadi érettségi tanfolyamra. Keller László, aki az előző évben soroztatott be, mint VI. osztályos tanuló, főgimnáziumunkban püspöki engedéllyel március 25., 26., 28-án magánvizsgát tett a VII. osztályról s ezután ő is felvétetett a VIII. kér. áll. főgimnázium hadi érettségi tanfolyamárai 6. Egészségi állapot. Tanítványaink egészsége a háborús viszonyok között elég kedvező volt. A fertőző betegségek nagyobb mértékben léptek fel, mint tavaly ; az idén a kitiltások száma 44 volt, míg a múlt tanévben csak 31. November 27-én a IIIB és V. osztály vörheny miatt két hétre hatóságilag bezáratott ; december 17-én a IIIB osztály újabban előfordult vörheny eset miatt újból bezáratott két hétre. Mindkét ízben kellően dezinficiáltattak a termek, a fertőzés eredetét azonban a leggondosabb iskolaorvosi vizsgálat sem derítette ki. Ragályos szembetegség nem fordult elő. A torna alól való felmentések az idén sem haladták meg a rendes számot 1 Az iskolaépület tisztántartására, fűtésére és szellőztetésére állandóan gondot fordítottunk. Egészségi szempontból úgy, mint az előző háborús tanévekben, az idén is dr. Juba Adolf kísérte figyelemmel t a n it vén yain kát. 7. Iskolai ünnepélyek. A hagyományos egyházi és iskolai ünnepélyeket az idén is szokott módon tartottuk meg. A reformáció