Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1915
9+ b) Mértani tétel. Rajzoljuk meg az X2-f-y2—8x—84=0 kört és az y2—~ (x—4) parabolát; számítsuk ki a két vonal metszési pontjai- A nak koordinátáit; állítsuk fel a metszési pontokon a két görbéhez húzható érintők egyenleteit. A szóbeli vizsgálatok eredményeit az alábbi táblázat foglalja egybe. A kerület Püspökének rendelkezése értelmében a javító, pótló illetve kiegészítő érettségi vizsgálatok is intézetünkben folytak le. És pedig szeptember 6.-án, majd december 8.-án. A szeptemberin két, görögből kiegészítőre jelentkező nőtanuló vett részt, kik közül az egyik jeles eredménnyel végezte vizsgálatát; a másikat a bizottság a decemberi javító-vizsgálatra utasította. A decemberin ezen a nőtanulón kívül, egy teljes érettségit tevő szarvasi főgimn. tanuló tett vizsgálatot. Amaz elégséges, ez utóbbi jó fokozattal. Ügy a szeptemberi, mint a decemberi érettségi vizsgálatokon nt. Kaczián János esperes-lelkész úr elnökölt, a Vall. és Közokt. Minisztert pedig dr. Melich János, budapesti tud. egyetemi magántanár és nemz. múzeumi könyvtári tisztviselő úr képviselte. Az 1915—1916.-iki iskolaévet kerületünk Püspökének 1161/1916- és a Vallás és Közoktatásügyi miniszternek 51586/1916. számú rendelete alapján június 3.-án be kellett fejeznünk. Az érettségi vizsgálatokra a Püspök úr elnökül nt. Raffay Sándor lelkész, theologiai tanár urat, a Vallás és Közoktatásügyi miniszter úr pedig kormányképviselőül Fischer Miklós kir. tanácsos urat, az iglói ág. hitv. evangélikus főgimnázium igazgatóját küldte ki. A VIII. osztály osztályvizsgálatai május 13., 15. és 16. napján voltak. Ezeknek befejezése után a Vallás és Közoktatásügyi miniszter 48.230. sz. rendelete szerint osztálybizonyítványuk alapján május 17.-én besorozott tanítványaink, akiknek e hó 29.-én kellett a katonasághoz bevonulniok, hadi érettségi bizonyítványt kaptak; e tanítványaink névszerint a következők: Adler Pál, jól érett. Bereczky István, jól érett. Berend László, jól érett. Engel László, jól érett. Fekete Ödön, jól érett. Feledy Pál. érett. Gárdony István, jól érett. Br. Groedel Albert, jól érett. Hoepfner László, jelesen érett. Jákó Frigyes, jól érett. Kanócz Dénes, jelesen érett. Kirchner Béla jelesen érett. Kirschner Béla, jól érett. Lehotzky Kálmán, jelesen érett. Lénárd Andor, jól érett. Molnár László, érett.