Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

90 Művészeti rajztanfolyam. Célja egyrészt, hogy mindazoknak, akik a rajzolás terén mutat kozó tehetségüket fejleszteni óhajtják, alkalom adassák tudásuknak szakszerű vezetéssel való gyarapítására, másrészt, hogy előkészítést, illetőleg továbbképzést nyújtson mindazok részére, akik az Y. osz­tálytól kezdve a görögöt helyettesítő tárgyakat választják. A termé­szetben látottak helyes megfigyelése és a megfigyelteknek rajzban való helyes visszaadása a kezdőknél inkább csak a helyes arányok­nak megértésére és visszaadására szorítkozott, míg a haladóknál a pontos rajz mellett a tónuskülönbözeteknek és színeknek helyes, lehetőleg pontos visszaadását tűztük ki elérendő célunkul. Gyakorlatilag ismertettük a különböző ceruza, kréta, szén s egyéb monochrom és polychrom technikákat. A vízfestésre való át­menet gyanánt a színes irónnal, krétával (pasztellel) való rajzolást gyakoroltuk. Csak később tértünk át az aquarellfestésre, sőt néhány jelesebb növendékünkkel az olajfestést is megpróbáltattuk. A rajz anyaga különben teljesen hozzáfűződött a görögöt helyettesítő rajz anyagához ; egyrészt az elemi iskolában tanultak foly­tatását, másrészt a görögpótló rajzban tanultak előkészítését, illetőleg kibővítését képezte. A tanfolyamban részt vettek az la) osztályból: Biró Pál, Breyer Károly, Dömötör László, Faragó Ferenc, Jeger Gyula, Kramer Imre, Kramer Jenő, Luzsa Endre, Molnár Jenő, Riemer József, Solti László, Steinert Ottó, Tolnay Lajos, Zeitler Sándor, Wolf Róbert: az 1b) osztályból: Becht Endre, Buzay Béla, Dulcz Egon, Deutsch Dezső, Fodor Miklós, Gally János, Gonda Dezső, Grünfeld László, Kende László, Kerekes Gábor, Kostenszky Kálmán, Kosztolányi József, Ku- bacska Endre, Mandel László, Orosz László, Popper László, Repcsák Péter, Róth Pál, Schönfeld Sándor, Szabó Jenő, Székely László, Ulicsny József, Unger János, Wigner Jenő, Wolf Endre: a Ha) osztály­ból : Brak Imre, Keller László, Rajna Ferenc, Somogyi Pál, Stern Egon, Szalay László, Székely Pál; a IIb) osztályból: Hancke Rezső, Lángh Gyula, Miltényi László, Müller István, Pollák József, Sebes­tyén Loránd, Thauer Károly; a Ilin) osztályból: Freund Sándor, Radnai Miklós, Székács Béla, Tinschmidt Emil; a 1116,1 osztályból: Barta Ervin, Chátel Rudolf, Rosenberg Gusztáv, Stitniczky János, Wilcsek Béla; a INa) osztályból: Farkas György, Izák Lajos; a TVb) osztályból: Györgyfalvy Dezső, Kovács Lajos. Kovács Sándor, Marek Loránd, Nagy Sándor, Tóth László; az V. osztályból: Adler Pál, Baumfeld Jenő, Bereczky István, Braun László, Bókay Árpád, Engel László, Fekete Ödön, Goldschläger Loránd, Hoepfner László, Jeney

Next

/
Thumbnails
Contents