Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

7 ságok találtatnak; másfelől pedig olyan szegények, hogy szülőiktől és másokéból neveltetésekre megkivántató költség nem telik; egy harmadrésze a stipendiatusoknak pedig választassák azok közül, akik papságra és iskolák tanítására, vagy az orvosi tudományra töre­kednek. 4-er. Ezen stipendiatusok neveztessenek Eoth Johanna, Teleki grófné benefieiatusainak, akik minekutána ezen rendelésem szerint elválasztatnak, általam intetnek, hogy igaz és jó keresztyének, Istenö két, vallásukat, királyukat, hazájukat igazán tisztelők, felebarátjukat, sőt ellenségeiket is szivből szeretők, maguk boldogságára és mások példájára jó erkölesüek legyenek. Altalánfogva pedig ezen én fundatiómnak gondviselését, hogy tudniillik abból soha egy fillér se vesszen el és mindig az én álta­lam kitett célra alkalmaztassák és esztendőnkint a négy szuperinten- dentiának és a főinspectornak gyűléseken azok, akiket illet, az inte­resnek miképen lett kiosztásáról és magának a capitálisnak mi kar­ban léteiéről számot adjanak; kötöm a főinspectorság és a tiszte­lendő superintendentiák lelkére. Ezen százezer Rfrtból álló summát és minden más summákat és fizetéseket, melyeket ezen végső rendelésem szerint eltestáltam, ér­tem a most folyó váltó cédulában (Einlösungs-Scheinban), vagy ha ez változnék, értem azon pénzben, mely meghalálozásom idejében folyamatban lészen, tehát nem a már folyamatban lenni megszűnt, vagy ez idén egészen megszűnendő bankó cédulákban, és igy kedves maradékim azt és azokat halálom idején folyandó pénzben elégitsék ki, a következendő módon: Ha ezen százezer, azaz 100,000 Eftból álló summa pénz tett és teendő tőkepénzeimből ki nem telnék, pótolják kedves fiaim öröm­mel és szivesen más reájok szállandó keresményeimből s halálom után találandó pénzemből; azonban kedves fiaim könnyebbségére rendelem, hogy ha a fölebbirottakból ki nem telnék a megirt funda- tionális summa: megtarthatják ugyan azt, amit pótolni kell száz­ezerig, de úgy, hogy annak töivényes interessét a fölebbírt időben oda, ahova az ecclesiai felsőség rendelni fogja, okvetetlen beszol­gáltassák. Hogy pedig eddig kijelentett rendeléseim annál tökéletesebben és csendességgel mehessenek végbe : teszem e testámentom exeeuto- rává méltóságos Balogh Péter főispán és septemviralis ur ő excellen- tiáját, ki is gyermekeimhez vérséggel sokképen le van köttetve s ki­hez idvezült édes férjem is különös és tökéletes bizodalommal visel­tetett ; kérvén ő excellentiáját, hogy ezen végső rendeléseimet vigye tökéletességre, ki ha előttem költöznék a jobb életre, azon úri em-

Next

/
Thumbnails
Contents