Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

15

Ez a következő siralom, harmadik feleségéhez, a nemes Fabiá- lioz írt Búcsúének. Érzésének őszintesége, színes beszédének közvetlensége messze fölébe emelik a többinek. Az Ovidius jellemét annyiszor asszonyosnak hangoztató vádnak pedig, mely keserveit is költői orációknak, játszott és színlelt fájdalomnak hirdeti, egyik legigazabb cáfolata.

(Trist. III. elegia 3-a.)

Tudd meg — ha csodálnád, miért másnak ujja Irá e levelem: beteg valék újra.

Ismeretlen világ végének betegje,

S gyógyulás reménye se gyűlt már lelkembe.’

5 Mit gondolsz, milyen is itt bennem a lélek,

Ki szarmaták s géták cudar földjén élek.

Se a levegőjét, se vizét nem állom,

Ki se mondhatom, hogy mennyire utálom.

Nincs lakható ház itt, nincs betegnek étel,

10 Nincs, ki búm’ oszlatná Apolló szerével;

Nincs, ki vigasztaljon jó pajtás, s a lomha Napokat jóízű beszéddel meglopja.

Fásultan heverek e messze világba,

Mit elveszték, éjt-nap csak az után vágyva, is Minden eszembe jut. Drága feleségem

Mégis te töltőd be szívem-lelkem nékem.

Ki messze vagy hívlak, s felelgetek neked;

Képeddel alszom el, képeddel ébredek . . .

Sőt mondják, hogy lázban, ha félrebeszélek,

20 Ajkam öntudatlan is szólongat téged ;

S ha nyelvem — halódva — Ínyemhez tapadna,

Hogy föl a ráöntött asszú sem oldhatja,

S rám kiáltnák : «itt a hitvesed» ... a remény,

Hogy látlak, feléleszt, s talpra szökelleném.

25 Engem halál környez. Te meg otthon, talán

Yigan mulatozol nem is gondolva rám . . . ?

Dehogy mulatsz, dehogy. Tudom, nálam nélkül Lelkeden — hitvesem — szintén bús sötét űl.

Ha betöltnó sorsom időm’, mi nékem járt, so S éltemnek ily hamar szab itt végső határt:

Annyi irgalmat csak, oh a kiszenvedtnek Istenink, hogy hazám földjében pihenjek.

Akár halálomig szóljon büntetésem,

Akár éltem előbb, mint ez, véget érjen.