Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1910

56 B) Haladók csoportja: A nyelvtanból az erős ragozású igék. Olvasás, fordítás és angol nyelvű beszélgetés. Tankönyvek: Ransburg : Angol nyelvtan. Royal Reader. No. III., R. Krön: The Little Londoner. Ezen tanfolyamon resztvettek: Farkas László, Czentner József, Várady Attila, Kürtössy László, Beierl József, Klingler Frigyes VIII. o. t. Bruckner Aladár VII. o. t. Auer Géza, Ha.intz Géza V. o. t. Bereczky Endre, Héjjas Kálmán, Salamon Miklós IV//1. o. t. Dietz István IV, B. o. t. Tanár: Sulek József. Művészeti rajztanfolyam. Célja egyrészt, hogy mindazoknak, akik a rajzolás terén mutat­kozó tehetségüket fejleszteni óhajtják, alkalom adassák tudásuknak szakszerű vezetéssel való gyarapítására, másrészt, hogy előkészítést, illetőleg továbbképzést nyújtson mindazok részére, akik az V. osz­tálytól kezdve a görögöt helyettesítő tárgyakat választják. A termé­szetben látottak helyes megfigyelése és a megfigyelteknek rajzban való helyes visszaadása a kezdőknél inkább csak a helyes arányok­nak megértésére és visszaadására szorítkozott, míg a haladóknál a pontos rajz mellett a tónuskülönbözeteknek és színeknek helyes, lehetőleg pontos visszaadását tűztük ki elérendő célunkul. Gyakorlatilag ismertettük a különböző ceruza, kréta, szén s egyéb monochrom és polychrom technikákat. A vízfestésre való át­menet gyanánt a színes írónnal, krétával (= pasztellel) való rajzolást gyakoroltuk. Csak később tértünk át az aquarellfestésre, sőt néhány jelesebb növendékünkkel az olajfestést is megpróbáltattuk. A rajz anyaga különben teljesen hozzáfűződött a görögöt helyettesítő rajz anyagához; egyrészt az elemi iskolában tanultak foly­tatását, másrészt a görögpótló rajzban tanultak előkészítését, illetőleg kibővítését képezte. A tanfolyamban részt vettek az la) osztásból: Freund Sán­dor, Koch György, Lukács Sándor, Lübke Lóránt, Radnai Mik­lós, Tinschmidt Emil tm., Venczel Márton tm.; az lő) osztályból: Barta Ervin, Berger Andor, Binet György, Duka Ferenc tm., Kele­men Béla, Rosenberg Gusztáv, Stitniczky János, Szabó Zoltán tm.; a Haj osztályból: Erdei Sándor, Halbrohr Imre : a 1161 osztályból: Balog Imre, Balog László, Bori Ernő, Háhn László, Hennel Károly, Kovács Lajos tm., Kovács Sándor tm., Kozma László, Lederer László, Ma­rek Lóránd, Miakits Ernő, Nagy Sándor, Rátay Miklós tm., Rubel Béla, Salzer Leo, Schmidt Herfrik tm., Strasser Tibor, Tóth László, Zergényi

Next

/
Thumbnails
Contents