Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1909
8 lította: béküljenek ki királyukkal, mert különben elpusztul az ország. Jutalma mindakettőnek az volt, ami rendesen a közvetítőknek : gyanúsítás, félreismerés mindegyik oldalról. Széchenyi Ferenc is hivatalt vállalt II. József alatt, hogy a demokratikus eszméknek utat nyisson a hazába: s ezzel kockára tette népszerűségét. Majd, mikor látta, hogy József a maga rendszerét a nemzeti szabadság romjaira akarja felépítni, visszavonult, s ezzel kockáztatta, hogy kegyvesztetté legyen. De ilyenek voltak a Széchenyiek: szilárd lelkűket — hogy Horatiussal szóljunk — nem rendítette meg: <mec voltus instantis tyranni, nec civium ardor.» Széchenyiben nagy volt a fogékonyság a nemzeti kultúra és költészet iránt, rajongott például Berzsenyi és Kisfaludy Károly költeményeiért: ez a tulajdonsága apai örökség. Ferenc már tervezgette tudós társaság felállítását s lelkes patronusa volt Csokonainak, Palóci Horváth Adámnak és sok más írónknak. Széchenyiben erős volt a gyakorlatias érzék, jó gazda volt. Ez is ősi öröksége. Például Széchenyi György érsek, a nagy mecénás, egyúttal, régies szóval élve, nagy acquisitor is volt, nagy uradalmakat vásárolt össze unokaöccsei számára, s a Szé- chenyi-családot — nemzetünk szerencséjére — felemelte az ország sorsát intéző nemzetségek közé. Széchenyi tanítómestere volt nemzetének: ezt nemcsak a nagy eszmékben, hanem a kis dolgokban, a mindennapi élet finomabb, csiszoltabb szokásaiban is nyugatiassá akarta tenni. Pál érsek is finomabb szokásokra akarta nevelni a szilaj kuruc kor fiait, úgyhogy szálló igévé lett, a faragatlan, durva emberekre alkalmazva, az a megjegyzés: «Ezen is meglátszik ám, hogy nem volt a Pál úr udvarában.» Széchenyi vallásossága, mint a Széchenyieké általában, a rajongásig erős volt, de türelmességgel párosult. Ferenc pártolta leglelkesebben az 1791-iki szabadelvű vallási törvényt. Széchenyi is azt irta naplójába: «Nem nyugoszom, míg az evangélikusok teljes vallási egyenlőségét ki nem vívjuk.» Széchenyinek a betegességig érzékeny szíve is családi örökség. Hányszor látta dicső atyját könnyekbe borulva, a kétségbeesésig meghatva búsulni, szerinte végromlása felé sorvadó nemzete miatt. Hogy anyai őseinek, a Festeticheknek hagyományai se gyön-
