Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1904

9

írja 1831-ben Guzmics. Tudja, hogy küzdelem várakozik reá; tudja, hogy az elől meghátrálnia nem szabad. Nem is hátrált soha, sőt inkább kivánta, kereste a csatát s a Csokonai vitában épen olyan harcrakész, mint, majdnem 30 év múlva, Bajzával szemben, akinek feleletétől szintén nem retteg s kész ölni méltósággal. (1831).

Kis J. hosszú élete — saját szavai szerint — csendes folyamú volt s kellemes; Iíazinczyé küzdelmekkel teljes. De Kis hosszú, csendes élete is hasznos folyóhoz volt hasonló. Az volt a vágya, s trahit sua quemque voluptas, bogy a magyar liieraturát mozdítsa elő, ha szintén középszerű írások által is. Nem vágyott halhatatlanságra; philosophusi szerény lélek, mint Bajza mondja ; megelégedett azzal, hogy szorgalmának némi nyomait hagyja maga után.

Mily másképpen nyilatkozik — éppen Kisnek, — hamarosan fogsága után a fiatal Kazinczy: «Nekem a halhatatlanság az egy bálványom, ami elől le futsz. Lemondok az élet minden örömeiről, eltűröm visszás eseteit, csak ez enyém legyen.» (Mint a világirodalom két nagy levélírójának, Cicero-nak s Yoltaire-nak, neki is éltető lelke a dicsőség után való vágy.) Azt is tudja, hogy ezt «nem adják olcsón, hanem csali annak, aki számot vet magával s hív marad mindvégig». S Kazinczy megtette mindezt. Számot vetett magával — főleg fogságában; határozott célul tűzte maga elé a nyelv, stílus s ízlés újítását, fejlesztését s ezzel a nemzeti művelődés emelését s e céljához hű maradt minden körülmények között.

Mennyiben s miáltal teljesültek e vágyak ? Ez a kérdés, — a két férfi munkásságának kérdése — a második, amelyre (a családi viszonyok mellett) ismét részletes választ ád levelezésük.

Kazinczy és Kis első sorban mint írók érintkeznek egymással, azután mint emberek, családapák, mint a politikai életnek s egyházuknak is munkás tagjai. Ezért leveleik éppen irodalomtörténeti adatokban a leggazdagabbak. Ezek között nagy számmal találunk olyan részleteket, melyekben egymás terveiről szólnak, vagy kész munkáikat említik meg, esetleg ismertetik egymással (bár ritkán behatóan), vagy egymás műveiről mondanak véleményt. Nem akarom most munkásságuk egész körét részletesen tárgyalni, hanem — ezt csak vázolva — a fordításra, nyelvfejlesztésre vonatkozó nézeteiket s költészetüket próbálom ismertetni.