Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1903

4 bával ellátott irodahelyisége, 1 tanári szoba és kapusfülke. A tan­termekhez való közlekedés lebonyolítására, itt is úgy, mint az emeleteken, 2'50 méter széles boltozott folyosó szolgál, mely az egyik udvarból közvetlen világítást nyer. A földszinti folyosó végén a tornaterem van, a mely az öl­töző és tornatanítói helyiséggel együtt az udvari épületrész végére van helyezve s így a gimnázium-épülettel közvetlen kapcsolatban van. Ugyancsak a tornaterem mellé van az orvosi szoba helyezve, mely arra is szolgál, hogy hirtelen rosszullét vagy egyéb baleset alkalmával itt a szerencsétlenül járt tanulót első segélyben lehes­sen részesíteni. A tantermek az épületnek délnyugat, az igazgatói lakás pedig az északnyugat felé néző szárnyában van elhelyezve, a mi­nek következtében — a most előírt délelőtti tanításnál — a nap csak délfelé süt a tantermekbe s így nem zavarja a tanítást; délután pedig mégis hathatósan elősegíti a termek fertőtle­nítését. A földszintről az emeletekre és pincébe két lépcső vezet, az egyik a főlépcső az előcsarnokból, a másik, a melléklépcső pedig a folyosóról. Mindkettő széles, kétoldalt fallal alátámasztott és gránitból készített lépcső. Az I. emeleten 4 nagyobb és 1 kisebb tanterem, a termé­szetrajzi előadó terem egy nagy szertári helyiséggel és tanári dol­gozóval van tervezve. Míg a rendes tantermek sík padlóval, a kísérleti tantermek s így a természetrajzi előadóterem is lépcső­zetes emelvénynyel van készítve. A közönséges tantermek két-két üléses paddal, a kísérleti tantermek összefüggő padsorokkal lesz­nek felszerelve. A kísérleti tantermeknél így azt értük el, hogy a tanulók lehetőleg jól látják a tanár által végzendő kísérleteket. Az I. emeleten van még a tanári tanácskozó terem, melynek az egyik oldalán a szülői értekező, a másik oldalon egy nagyobb tanári dolgozószoba van elrendezve. Ezen helyiségekkel, melyek­ben a tanárok az óraközökben és előadás után szoktak tartóz­kodni s a hol a tanításra vonatkozó tanácskozások is folynak, kapcsolatos a körülbelől 20,000 kötet elhelyezésére berendezett tanári könyvtár. A II. emeleten van 3 nagy tanterem, a fizikai előadó terem a fizikai szertárral és tanári dolgozóval kapcsolatban. A fizikai előadóterem berendezése is olyan, mint a természetrajzié, csak­

Next

/
Thumbnails
Contents