Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1902

11

Ez az egyéni mértékelés (kánon) a feltétlen jóra törekszik, mert ez az igazi gyönyörűség (hédoné); létünknek ennél más célja nem lehet. Az igazi gyönyörűség azonban nem pillanatnyi élvezet, hanem teljes függetlenség és teljes biztosság a zavartalan, a szünetlen jól érzésben; ezzel aztán minden fájdalomtól, boszú- ságtól, keserűségtől való mentesség. Ez az a sokat emlegetett atarakszia, a kedély rendíthetetlen nyugalma. Ebből sarjad híres életelvük: láthe biószász ... élj elrejtőzve, visszavonultan. «Bene qui latuit bene vixit» mondotta Ovidius, Tuta sub exiguo, flumine mora est» énekli Propertius. Ám Epikurosnak tiszta elveit, amelyeket Idomeneus, a történetíró és Lucretius Carus, a költő hirdettek lelkesülten, a császárság kora teljesen kiforgatta eredeti mivoltukból; túlozva elpuhultságot, hízelgést, meghunyászkodást tanított helyettük. így rontotta meg a régi erkölcsöket... ezzel aztán «Róma ledőlt s rabigába görnyedt.»

Mind a stoikusok, mind az epikureusok az életet gyakorlati szempontból vizsgálják és fogják fel; az ismereteknek célszerűségét és hasznosítását kutatják. Ez aztán a filozófia szó értelmét szélesebbé és tartalmasabbá teszi. Ismerjük Cicero szavait: «ó filozófia ... te vezeted életünket az erényre, terheinket megköny- nyíted ... ugyan mi volna az emberi élet tenálad nélkül!» Ebből az őszinte sóhajtásból az következik, hogy a tudásnak nem maga a tudás az egyetlen célja, hanem az is, hogy épen a mindennapi élet gyakorlati felfogását vezesse, korlátozza és — ha erre szükség volna — meg is javítsa. így hát a filozófiát teljes joggal nevezték a stoikusok «elméleti tudásra és gyakorlati tevékenységre törekvésnek»; Epikuros iskolája pedig: «az életet gyönyörűvé, boldoggá tevő szellemi tevékenység képességének».

A középkor a filozófiát elválasztotta a szoros értelemben vett theologiától, mivel ennek tartalmát a kinyilatkoztatásból és a természetfölötti módon — ahogy a misztikusok hirdették — istennek közvetetten segedelmével történő megismerésből szőtték egészbe. Amabban csakis azok az ismeretek foghatók egybe, melyek emberi értelmünk természetes munkájával szerezhetők. így lett a klasszikus kor filozófiája a középkorban profán tudománnyá, . . . scientia ssecularissá. A magára hagyott ember ugyanis pusztán csak a földet, a bennünket környező érzéki világot foghatja fel a maga világosságával.

A modern fölfogás úgyszólván nem változtatott e szóbeli