Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1901
II. ÉVI JELENTÉS. Az 1901 1902-iki iskolai esztendő történetére vonatkozó főbb adatokat a következőkben foglaljuk össze. A tanári testületben az a változás történt, hogy dr. Schnee- berger Nándor, az iskolai év kezdete óta a magyar és a német nyelv rendes tanára, október 18-án lemondott és eltávozott. Helyét ideiglenesen di-. Offenbeck Frigyes tanárjelölttel töltöttük be, ki mint óraadó, az iskolai óv végéig működött. A j elen év tavaszán nyilvános pályázatot hirdettünk egy latin-magyar, egy rnagyar-német és egy görög-latin tanszékre; az elsőre a fentartó egyház választmánya Kovács Jánost, két év óta helyettes tanárt, ajánlja a közgyűlésnek rendes tanárrá való megválasztásra, a másodikra dr. Müller Józsefet hivta meg helyettes minőségben ; a harmadik tanszék betöltése függőben maradt. Hosszabb helyettesítés, illetőleg pótlás az iskolai év folyamán két ízben vált szükségessé. Dr. Tolnai Vilmos társunk a családjában előfordult ragályos betegség miatt hatóságilag kitilta- tott az iskolából; óráit január 20-ától február 20-áig Góbi Imre, Kovács János, Offenbeck Frigyes, dr. Szigethy Lajos, Ulbrich Sándor, Wéber Rudolf tartották meg. Bereczky Sándor vallástanár óráit, kinek hasonló okból kellett egy időre távol maradnia az iskolától, február 17-étől márczius 7-éig a magyar és a német egyház segédlelkészei látták el. A tanári fizetések dolgában hálás elismeréssel emeljük ki a fentartó egyházi hatóság ama határozatát, hogy addig is, míg elérkeznék az ideje a fizetési szabályzat gyökeres reformjának, személyes pótlékkal kíván könnyíteni gimnáziuma tanárainak anyagi helyzetén, oly formán, hogy 5 évenként lépteti őket elő a magasabb fizetési fokozatokba. A mennyiben az illető fokozatban