Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1900

4

emeletes házak egyhangú szürke sora, a kocsiúton tarka összevisszaságban omnibus —- ez a jellemző párizsi járómű, — egyfo- gatú, kétfogatú, gőzhajtotta közvasút; óriás kerekű talyigákon egymás elé fogott öt-hat bozontos patájú normandiai ló vontat tömérdek,, sárgás terméskőko'czkákat; a széles gyalogúton többnyire munkás- képű, kékzubbonyos emberek, hangosan rikoltó utczai árusok, az. aszfalt maga teli szeméttel, ételhulladékkal, papirosrongygyal mind ez a sok tarkaság, a nyüzsgő tömeg nem hat valami lélek- emelőleg a hosszú úttól elgyötrött idegenre. Jó félórát kell gyalogolnunk a zsivajgó sokaságon át, míg végre a Szajna partjára érve, szemünk és fülünk egy kissé megpihenhet; itt megoszlik az a borzasztó forgalom, melyhez foghatót Budapesten csak rendkívüli alkalmakkor tapasztalhatunk; a keresztbemenő Bue de Bivoli viszi el nagyját, csak töredéke megy át a Pont au Change nevű hídon, keresztül a C.ité szigetén, a Quartier Latinba, a diáknegyedbe, a város többi balparti részébe. De a Szajna új csalódástkeltbennünk: alig harmadja hatalmas Dunánknak, kőpartjaival együtt kényelmesen elférne Lánczhídunk két pillére közt; vizének színe, a rajta úszkáló dugók ezrei sem valami biztatók, de azért később a júliusnak perzselő hősége elől szívesen menekültem langyos, mondhatnám meleg hullámaiba. Szemünknek azonban igen jól esik a szabadabb kilátás: szemben az igazságügyi palota, a Palais de Justice változatos épületcsoportja, középkori tornyai, melyek igen sokat mesélhetnének Szent Lajostól kezdve a forradalomig, különösen az utóbbi időkben a bennük sínylődött gironde-iákról, Marie Antoi- netteről; — a vaskos tornyok mögött karcsún emelkedik e Sainte Chapelle finom csúcsíves csipkeműve, a késő gótika e legszebb, legtiszteltebb emléke Párizsban ; kelet felé a Hótel de Vilié, a városházának hatalmas és mégis derült palotája; a Szajnán föl s alá pedig híd híd mellett, íveik alatt a tovasurranó «fecskék», a kis- gőzösök. Felvidúlva a látottakon, sietünk át a Citén, azon a kis szigeten — félakkora, mint a Margitsziget, — melyből a hatalmas világváros sarjadt, s a Szajna másik ágához érve meglepetve állunk meg a Pont-St-Michel-en : ott áll, keletre tőlünk a képben és rajzban annyiszor látott Notre Dame, nemes tornyai komolyan tekintenek le a lábuk alatt elterülő csinos ültetvényekre s a téren sürgő életre ; nyűgöt felé a világ legnagyobb kincsesházának, a Louvre-nak tetői szürkéllenek s egész távolban az újkori vasépítkezés sokat bámult csodája szökik égnek, a pókhálószerű Eiffel-