Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1900

épületeink részleteiből szerkesztett palotánk; nem a második sorban, hanem az elsőben, Nagy-Britannia ódon kastélya mellett; mellső homlokzata az ezredévi kiállításból ismert vajda-hunyadi részlet, melyet egyfelől Körmöczbánya vártemplomának régi tornya, másfelől a csütörtökhelyi kápolna ékesített; eg}úk oldalán az eperjesi Klobusiczky-ház s a budapesti szerb templom tornya emlékeztetett a Mária Terézia korában uralkodott bárok stílusra, a másik a lőcsei városháza boltíveiből, az eperjesi Bákóczi-ház oromzatából s a bártfai városháza ablakaiból szerkesztődött, a hátulsó homlokzat pedig a románkori építés gyöngyének, a jáki templomnak kapuzatát mutatta. A palota udvara, lépcsői, termei, a falakat díszítő festmények és faragványok, mint múltunknak egy-egy műtörténeti mozzanatát tűntették föl. Még inkább a kiállított emlékek és drágaságok: végig tanúlmányozhattuk a magyarság hadi felszerelését a népvándorláskori ős magyar sírján kezdve a mai huszárig; a huszárnak, ennek a világszerte elterjedt könnyű magyar lovasságnak történetét, fejlődését és dicsőségét mutatta szoborban, festményben és emléktárgyakban a magyar palota egyetlen nem történeti építésű helyisége, a huszár-terem. De nemcsak névtelen emlékek hirdették a magyar fényes hadi múltját, hanem sok nagy embernek hadi ereklyéje is, a többi közt Mátyás király és Zrinyi Miklós kardja, Bethlen nyerge. Aztán következtek a magyar ötvösök remekei; megnyíltak az egyházak, kolostorok és főúri családok kincsesházai és ide küldték drágaságaikat, hogy bizonyságot tegyenek régi művészetünkről. Múltunk szellemi életéről beszéltek régi kéziratos könyvek, Mátyás könyvtárának remekei, a könyvnyomtatás első termékei. Az ősi élet immár európaszerte pusztuló tanúit mutatta be az ősfoglalkozások csoportja, a pásztorkodás és halászat végtelen érdekes tárgyai. Egyáltalában az egész magyar palota ékesen szóló bizonysága akart lenni annak, hogy hazánknak már évszázados műveltsége és művészete van, hogy nem a műveletlen Ázsiának darabja, mely csak 1867 óta igyekszik amerikai gyorsasággal a művelt nemzetek sorába állani, mint odakint általánosan vélekednek. Míg a szajnaparti palota nemzeti műveltségünk múltjának egy-két mozzanatát mutatta, addig a tizenhét szakcsoportban azt láthatta az idegen, hogy nemcsak voltunk, hanem vagyunk is. Egyetlenegy csoportból sem maradtunk ki, csak a gyarmatiból, mert hát gyarmatunk nincs. Ott voltak a magyar iskolák, az elemiektől kezdve az egyetemekig;