Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899
10 vezetesebb, a kinek nevét meg ne említené — és nem a prózaírókhoz ; miért nem tekinti ezeket történeti szempontból hitelesebb forrásokúi, mint a költőket, kiknek — a dolog természete szerint — legkisebb gondjuk lehetett a történet igazságára való törekedés. Halhatatlan leírásai — érjük be a legszebbek megemlítésével - Intaphernes feleségének testvéri önfeláldozó szeretete, Lykophron szenvedése, Psammenitos nyomorúsága (IH. k.); Árion a tengeren, Kleobis és Bitón története, a Boccaccio tollára érdemes kis rege : Gygesről és asszonyáról, Kandaules király feleségéről megmásíthatatlan bizonyságai abbeli törekvésének, hogy csak szórakoztatni akart. Nem is mulasztja el a költő említését, ki neki a történetet szolgáltatta. Híven kijelenti, hogy — például a Gyges trónrajutásá- nál maradjunk, — «az e korbeli parosi Archilochos írt erről egy háromméretű jambos verset» (I. 10); valószínűleg azért, hogy az. olvasó annál igazabb gyönyörűséggel fogadja történeteit. A Sky- thiára vonatkozó részben emlegeti Aristeias-nak «Arimaspea»-ját, az Arabia és India leírásában meg Skylax «Periplus»-át és Heka- taos «Periodos»-át; de sehol sem elégszik meg a földrajzi helyzetek és viszonyok egyszerű idézésével — úgy, t. i. a hogy ezektől az íróktól kapta, hanem főbb dolognak tartja a mende-mondáknak, a költői hagyományoknak — ebben utolérhetetlen mester Herodo- tos - bőséges elbeszélésével «rendezni» az esetleg bonyolódott kérdéseket. Igaz, mindig kijelenti, mit látott ő maga,-- és mit kapott hallomás útján ; de mindakét forrást egyenlő erővel engedi buzogni, sehol sem próbálva meg történeti igazságukat is kideríteni. Más szóval «nem azt mondja el, mit tettek valóban az uralkodók, vezérek, népek — a kiknek cselekvését rajzolja — - hanem, hogy mit beszélt róla az a késő nemzedék, melybe maga Herodotos is tartozott.» (Maspero: Contes égyptiens 33. 1.) De bár ennyire kritika nélkül fogadja el és önti áradatként a «valóval elegy képzelt eseményeket», a korabeli skepsis mégis érintette lelkét. A divatos bonczolgatás, a szinte csábította, hogy az események okait magukból a részletekből magyarázza meg. Hanem mennyire öntudatlan és következetlen ebben az ő elbeszélő lelkének kényelmetlen módszerben, az bizonyítja legjobban, hogy az istenek rokonságát, Hesiodos-féle genealógiáját,, külső alakjukat nyíltan a költői képzelet termékeinek tartja (II. 53.),, de az istenek számát föltétlenül hiszi, az meg épen meggyőződése, hogy a tö Hsíov szünet nélkül beleegyeledik az emberek sorsába; a
