Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898

16

jegyzést tesz s ebben is irodalmunkban ő az első: «A zsidó veresekbe pedig se sarkalatra, se mértékre nincsenek szedve a szavak; hanem az egész versezés áll csak a hasonló, vagy ellenkező értelmű mondásoknak összerakásában». Jó félszázaddal előbb említi a gondolatritmust Arany János korszakos értekezése előtt (1856), igaz ugyan, hatás nélkül.

A következő szakaszban azután előadja, hogy az előbbiek alapján sorban fogja tárgyalni a sarkalatos, mértékes és kétszeres verselést. Sajnos, hogy csak az első résszel készült el, de viszont szerencse, hogy ép a magyar nemzeti verselésről szól rendszeresen, minthogy ez az, mi bennünket legjobban érdekelhet.

A sarkalatos versben öt fontos mozzanatot lát: a szótagok számát, a megszakasztást, a sorok összerakását, a sarkalatot (rímet) s a sarkalatok elhelyezését, ennek az utóbbinak váltakozását nevezi ő ritmusnak. (4. §.)

A sorok a szótagok száma szerint háromfélék: a) aprók (2— 6 tag); b) középszerűek (7—12 tag); c) nagyok (13—16). Látnivaló, hogy Csokonainál az ütem fogalma tisztán még nem volt meg, bár az apró soroknál már sejtet ilyesfélét, midőn azt mondja, hogy ezeket «magukban nem igen látni, mivel más sorokkal elegyítik össze»; de világos az, hogy az ütemekre való oszlást észreveszi, különben nem vehetné föl az apró sorokat. A nagyokról azt mondja, hogy «már ma csak a közfüleket gyönyörködtetik: noha módjával ezek sem megvetendők, kivált ha az alább előadandó szépségekkel füszerszámozzák unalmas voltukat», érti ezeken a szépségeken az ütemekre való oszlást. «Leginkább van divatja a 15 tagúnak», ez az az ismeretes alak, mely két rendből van összetéve:

4

Feltekintek

4

még én egyszer

4

a csillagos

3

egekre. (5. §.)

Az előbb említett szépség, mit «a szükség is kíván», ez a megszakasztás, az ütemekre való bomlás. «Ezt hozza magával a harmónia és a részeknek jobb összeilletése, nemcsak a muzsikában, hanem a közbeszédben is.» Míg Eáday Gedeon csak a Zrínyisor megszakasztását ismeri a hemistichiumban, Horváth Adám pedig ezenkívül csak az előbb említett tizenötösről szól, addig Csokonai a nyolczastól kezdve, egészen a tizenötösig vizsgálja a sorokat és bár csak a «jelesebbeket» sorolja fel, mégis huszonhat-