Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1897

14

kellett azt az ellentétet, mely benne a régi és az új ember között volt. Meg kellett hasonolnia önmagában, mikor ő a respublika hadseregének egykori ezredese udvari költővé sülyedt alá.

Ilyen lelki állapotokban mi nyújtott neki mintegy önmaga elől is menedéket, mint Sabinum ? Ott elfeledhette, hogy Róma s vele együtt önmaga is szolga.

Petőfi az «Erdei lak »-ban milyen szépen elmondja, hogy a nagyváros a szolgaság hona, künn az erdőben, a magányos természet ölén lakik a szabadság.

Horatius is odakünn lett udvari poétából ismét szabad ember. Milyen büszkén írja Sabinumból: «Azt kérded, mit csinálok? Elek és uralkodom?»1

Igen, Sabinum volt az a hely, a hol mintegy újra megtalálta Horatius önmagát, jobbik énjét. Ott keletkeztek legfenségesebb ódái, melyekben lángostorral sújtja romlott, szolgalelkű polgártársait s talán önmagát is azokkal együtt.

*

Még mélyebben fekvő okul azt hiszem felhozhatjuk Horatius világnézetét, bölcsészeti életfelfogását.

Abban az időben különösen két bölcsészeti irány volt elterjedve Rómában, egyik a stoikusoké, másik az epikureusoké.

Egyik sem volt eredeti római irány. A rómaiak gyakorlati, prózai életfelfogásukkal nem is lettek volna képesek önálló bölcsészeti rendszer megteremtésére.

Mind a két iskola Görögországból jött át. Beteljesült, a mit épen Horatius mondott, hogy «Grascia capta ferum victorem cepit».2 3 Görög szellem, görög műveltség nyomta rá bélyegét a római szellemre.8

Horatius is, mint kortársai általában tanulta a görög philo- sophiát, de nem tudta azt leikével összeolvasztani.

Divatból tanulta, kortársait is buzdította, hogy tanulják, de nem vált benne, magyarosan mondva, vérré.4 *

1 Epist. I. 10. 8. «vivo et regno».

2 Epist. II. 1. 156. 157.

3 Tuséul, disp. I. 1.

4 Ars poet. 268. 269. «... Vos exemplaria Graeca

nocturna versate manu, versate diurna».