Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1897
11 Éreznie kellett bizony ő neki is azt, hogy «nem jó a nagy urakkal egy tálból enni cseresnyét». Alacsony származású, szegény ember, ha sorsa magasabb rangúak közé sodorja, sokszor kénytelen érezni helyzetének visszásságát. Egyfelől Maecenas, a gazdag főúr, a birodalom egyik leghatalmasabb embere, a császár bizalmasa, másfelől a libertinus fia, a ki még a mindennapi kenyeret is amannak köszönheti. Még ha angyalok természete volna is bennük, nem kell-e itt súrlódásoknak, félreértéseknek következniük ? És ha maga Maecenas nem is, de nagyúri barátai bizonyosan éreztették, vagy legalább sejtették vele, hogy nem közibük való. Hozzá a költő büszke volt. Joga is volt arra. Magát a «Múzsák papján-nak,1 «Apollo felkent áldozó papjáénak,2 a «lyrikusok fejedelmé»-nek nevezi. Tudja, hogy költeményei által «ércznél maradandóbb emléket emelt» magának. Származását nem titkolja, sőt büszkén emlegeti atyját, ki szegény libertinus létére őt úgy neveltette, mint a hogyan előkelő lovagok és senatorok szokták fiaikat.3 De azért örül, hogy Míecenas választotta barátjának.4 5 Lenézi a durva tömeget s távol tartja magát attól.6 Elég neki, ha a lovagok tapsolnak verseinek.6 Azután igen könnyen haragra gyúl, ámbár hamar ki is békül.7 A hogyan Petőfi a süldő poéták ellen, úgy ő meg azok ellen szórja gunyjának tüzes nyilait, a kiket «imitatores, servum pecus»-nak nevez.8 Még barátjaira is hamar megneheztel.9 Azután hajlandó a melancholiára,10 s ilyenkor kerüli az emberi társaságot. Már most ilyen gondolkodású, kedélyű embernek nem kellett-e 1 Od. III. 1. «Musarum sacerdos». 2 Od. I. 31. «Quid dedicatum poscit Apollinem vates ?» 3 Satir. I. 6. 72—82. 4 Satir. I. 6. 62—63. «Magnum hoc ego duco — quod piacúi tibi . ..» 5 Od. III. 1. «Odi profanum volgus et arceo». Od. II. 16. 40. «Ma- lignum spernere volgus». 6 Satir. I. 10. 76. inam satis est equitem mihi plaudere». 7 Epist. I. 20. 25. «irasci celerem, tarnen ut placabilis essem». 8 Epist. I. 19. 19—20. «0 imitatores, servum pecus . . .» 9 Epist. I. 8. 9. «irasear amicis». 10 Epist. I. 8. 4. «vivere nec recte nec suaviter . . . quia mente minus validus . . . cur me funesto properent areere veterno ...»
